…a kánikulával együtt. Napközben ugyanúgy nem tudunk kimozdulni, ahogyan télen sem, amikor itthon baby bluesoltunk. De mennyivel másabb ez a bezártság! Van napernyőnk meg felfújhatós medencénk, de leginkább jó nagy, árnyat adó fáink, amik alá ki tudunk ücsörögni a kutyákkal együtt. Természetesen napra nem megyünk a tiltott időpontokban, de szerencsére tényleg jó sok árnyékos, hűvös hely van a kertben.
Imi és a Szörpök hihetetlen jó játszótársakká váltak. Bár be kell vallanom, hogy ilyen téren inkább Jaffa és a baba lehetne a sorozat címe, mert ők lettek országos nagy cimborák. Mondjuk ez várható volt. Szerintem Jaffának akkor jön el az aranykor, amikor három-négy gyerkőccel játszhat minden nap, ha lehet huszonnégy órában.
Hogy indul egy napunk? Finoman fogalmazok, ha az írom, hogy ébresztőórára nincs szükségünk. Van helyette más. Sajnos ezt a funkciót még nem sikerült tökéletesen „beállítanunk”, hajnali 5-fél 6 körül rendszeresen működésbe lép. Onnantól reggel van. Zoli igazi pacsirta típus, én viszont bagolykodnék. Megosztottuk a teendőket, én viszem az estét, ő a hajnalt. Úgyhogy ilyenkor ők kimennek a hálószobából és míg munkába nem kell indulni fiús reggelt tartanak. Én pedig alszom még egy kicsit… Itt is érvényesül a szokott felosztás, a köszönés után Bodza visszaalszik, Jaffa pedig a srácokkal tart mindenben. Szokásos reggeli rítusunk lett a kutyák odahívása, nem mintha kellene, jönnek ők maguktól is, de akkor is irtó vicces az ágyból kiáltozni: Bobócsi, Csacsócsi, jó reggelt!
Miután Zoli elment, kezdődik a vakációs program. Mindegy, hogy mit csinál Imi, abban részt kell venni. Jó móka a toboz hajigálás - hány szülő lenne boldog, ha lenne valaki, aki a dobálós korszakban ekkora buzgalommal hozná vissza a kétszázharmincötödszörre eldobott tárgyat - a homokozás, a pancsizás-fröcskölés, a futás a kertben - minden játékosnak kötelező a négykézlábas módszer használata - és úgy egyébként bármi, amit az Uraság kitalál. Partner mindig akad hozzá. Méghozzá lelkes.
A házunkban lakik még két kutya, mindkettőt említettem már: az idősödő labi bácsi, Herold és az ifjonc szertelenke Jack. Herold a nagy szám, aki mindent visz. Gyakran bevetjük Iminél, ha már minden kötél szakad. Még a legnagyobb krokodilkönnyek is felszáradnak, ha Heroldot meglátogatjuk a kertben. Arra még nem jöttünk rá, hogy mi okból kedveli ennyire, mert ez a nagy barátság nem igazán kétoldalú. Imi csodálva nézi Heroldot, majd Herold odajön (hozzánk, felnőttekhez), közben vigyázni kell, mert ormótlan mozgásával simán fellökné rajongóját és őszintén szólva le sem tojja Imit. A viszonzatlan érzelmek varázsa, ugyebár.
Jack a maga vehemenciájával már egész máshogy közelíti meg csemeténket. Ő a röptében puszit osztó bajnok, így, ha egyszer-egyszer túl hirtelen rohan, akkor Imi bizony elsírja magát. Na, de ilyenkor lép színre Jaffa lovag. Fogjuk a jólneveltségére, hogy nem használ erőszakos módszereket Jack távoltartására, de lehet, hogy inkább alapvetően békés (nyámnyila?) természete az igazi indok. Viszont el kell ismerni, hogy imponáló, ahogy leül ilyenkor barátja elé, háttal a gyereknek, szemben a virgonc sráccal és csak ott ül, hogy ha már valaki megapuszit kap, az ő legyen.
A nagy játékokat csak az alvások és étkezések szakítják meg. Ezekre is berögzült szokásaink vannak már. Alváskor a szabály: mindenki csöndben van, fekszik, alszik, olvas, kinek mihez van kedve, vagy mit tud megcsinálni a fentiek közül. Két alvás van napközben, egy délelőtti és egy délutáni, bevallom, én nagyon szeretem ezeket. Négygyerekes unokatesómtól tanultam, hogy használjam ki az egyre rövidebb szunyálós időszakokat arra, hogy olvasok, netalántán szundítok egyet. Milyen igaza van, később úgysem lesz ilyen. Kutyusaink a helyükön sziesztáznak, amíg az első mocorgást meg nem hallják.
Az étkezéseket azért jobban kedvelik. Egy szabályt kell betartaniuk közben: amíg Imi az etetőszékben ül, addig nekik feküdniük kell. Hogy hol, azt rájuk bízom, de feküdni kell. Ha Imi befejezte, kiveszem a székéből, elhangzik a várva-várt jöhettek parancsszó és beindul a két takarítógép. Este pedig, amikor ők esznek, akkor kisgazdájuk is jön velünk vacsorát adni nekik. Őt is nézik megbűvölve, hogy mikor vethetik rá magukat a tálakra. Természetesen ilyenkor is a jöhetsz után lehet startolni. Alig várom már, hogy ezt a szót Imi is megtanulja.
Így telnek hát a napjaink mostanság, úgy látszik a nyár mindig is a legszebb szakasza lesz az évnek. A következő hetekben még ezt is fokozzuk: Balatonra utazunk bő két hétre, két házat megtöltünk családtagokkal és barátokkal plusz még egy spániellel és megünnepeljük Imi első születésnapját. Olyan, mintha egy negédes családi film vetítését nézném, csak mindig rájövök, hogy hoppá, mi vagyunk a szereplői.
