2011. november 6., vasárnap

Egyensúlyban… - 31.

…vagyunk hétfő óta. Várva várt Julcsink október 27-én este megérkezett. Amilyen békés volt az egész várandóság a kisasszonnyal, a szülés körül olyan izgalmakat okozott nekünk. A lényeg viszont, hogy épen, szépen, egészségesen megszületett és bő három nap után haza is jöhettünk együtt. Tartottam tőle, hogy Imi féltékeny lesz, nehezen fogja kezelni a helyzetet, hogy eltűnök - még sosem aludtunk külön - aztán egy másik gyerekkel jövök haza. Persze mindent sokszor átbeszéltünk, ahogyan szoktuk és természetesen meg is értette. Nem tudom, hogy ez miért lep meg újra és újra. Hétfő délben érkeztünk haza, holnap lesz egy hete, azóta teljes a nyugalom. Megnyugodtunk mi is Zolival, sikerült bejönnie velem, minden rendben Julcsival és a rettegett kórházi napokat is letudtuk. Imi is megnyugodott, hogy itthon vagyunk, együtt, rajong a Hugiért, öleli, puszilja. A Szörpök nem nyugodtak meg, de csak azért, mert ők fel sem izgatták magukat. Két éve, amikor Imi született, Bodza három napig az ajtóban feküdt, amíg haza nem értem. Most valahogy mindent természetesnek vettek. Julcsit is. Lehet, hogy már úgy vannak vele, hogy időről időre egy újabb embergyerek érkezik a családba, ez már így lesz az idők végezetéig. Azért ebben tévednek, mert még egy, na jó, nagy jóindulattal talán kettő babára várunk, aztán az unokákig tartunk egy hosszabb szünetet, azt viszont sajnos ők már csak fentről nézik. De ne szaladjunk ennyire előre, erre gondolni sem szeretek.
Ahogy írtam, tökéletes egyensúlyban vagyunk most. Persze ez többféle csoportosításban is megvalósul: van két gyerek, két kutya és két felnőtt. Vagy három lány, három fiú. Sorolhatnám még, a fontos úgyis az, hogy mindenkinek van bandája, bárhogy is nézzük.
Imi és Jaffa is egy külön kaszt, ők azok, akik rendszeresen kimozdulnak programozni a gyermekágy alatt is. Bevallom, néha azért irigylem őket, nem vagyok az a hosszú időn át ágyban/otthon maradós típus. Azért persze jól is esik a lazulás az elmúlt két hónap rohangálása után. Arra gondoltunk, hogy Iminek kijár az Imi-idő, amikor megint csak ő van a középpontban. Besegít ebben a család, anyukám, apukám, apósom, Dédimama, testvérem és keresztlányom mind-mind elviszik őt külön programra, amikor minden csak róla szól. Zolival és velem is van kettesben-hármasban ideje, úgy tűnik, hogy ez beválik tesóféltékenység ellen.
Jaffa pedig terápiás munkáját végzi Esztivel. Mindenhonnan pozitív visszajelzések jönnek róluk, ez mondjuk sejthető volt. Jaffa itthoni viselkedésén is észrevehető a rendszeres munka. Persze előtte is dolgozott meg foglalkoztunk vele mindannyian, de az, hogy ők ketten sikeres páros legyenek folyamatos képzést igényelt, hiszen Jaffa nem Eszti kutyája, így az együtt töltött idő sokkal intenzívebb, minőségibb. Hogy ez itthon hogy jelenik meg? Mondok egy példát, mennyire apró és váratlan dolgokban. Zoli, Imi és a kuttyok lementek összeszedni a birsalmát, hogy mi Julcsival – akkor még pocakban - finom lekvárt készítsünk belőle Karácsonyra. Vittek egy kis kosarat Iminek, egy nagy ládát Zolinak. Már megszoktuk, hogy mindkét Szörpi előszeretettel eszegeti a lehullott gyümölcsöket. Örülünk is neki, mert nem nekünk kell felszedni és még vitamin is kerül beléjük. Bodza lefeküdt almázni-körtézni, Jaffa pedig a legnagyobb meglepetésünkre elkezdte begyűjteni az almát, egyenesen Zoli ládájába. Ilyet még sosem csinált kérés nélkül. Nagy dicséret járt érte. No nem csak Jaffának, Esztinek is amikor érte jött. Mindig felhívom rá a figyelmet, hogy a terápiás munka egyik legfontosabb jellemzője, hogy akkor is hat, amikor a terápiás állat, vagy a terapeuta nincs jelen. Egyértelmű, hogy Jaffa kitűnő társra lelt az ő Esztijében.
 
Ilyen lágyan folynak hát mostanában a napjaink, nem hiába mondják, hogy a lányok értenek ahhoz, hogy elsimítsanak minden hullámot.

1 megjegyzés:

  1. Öröm volt olvasni ezt a bejegyzést, sugárzik belőle a harmónia :-) Puszi nektek!

    VálaszTörlés