Gazdimmal, az osztállyal és egy másikkal...

...Gáborokkal és Évával elutaztunk Tajóra, ahol az iskolának van egy nyaralója. Még soha nem voltam táborozni. Már akkor láttam, hogy jó muri lesz, amikor megérkeztünk, mert nagy-nagy udvara van ennek a nyaralónak. Én úgy tudom, hogy egy nyaralóban nyargalni kell, ezért szóltam a Jaffának, hogy szaladgáljunk körbe-körbe amíg az emberek kipakolnak és főzőcskéznek.

Egész héten ez volt nekünk a program: rohangásztunk, labdáztunk, játszottunk a gyerekekkel az udvaron, hihetetlenül jól éereztem ott magamat és Jaffa sem zavart már, mert rájöttem, hogy kettesben sokkal több játékot lehet játszani, mint egyedül és amikor már minden ember elfáradt, akkor is rá lehet venni őt még egy nagy hancúrra. Szóval úgy döntöttem, hogy maradhat a kis ifiúr.

Egyik reggel Árpi, aki a szakiskolás osztályba jár a reggelinél elkezdett sírni. Gazdim odahívta és leültette maga mellé. Én rögtön tudtam, hogy mit kell tennem: beleugrottam az ölébe, szorosan hozzábújtam és azt suttogtam a fülébe, hogy nekem nyugodtan elmondhatja, hogy mi bántja őt. El is mesélte nekem minden baját, vagy fél órán át ültünk így öszebújva, a végére sikerült megnyugtatnom. Nem tudom mi ebben a furcsa, azt sem, hogy az embereknek ez miért nem jutott eszébe, de valahogy mindenki törölgette a szemét.