Te kit választanál? - 19.

Kata nevű olvasónk írt egy hosszabb e-mailt, amiben segítséget kér. Van egy ír szetterük, aki velük él a kétszobás lakásukban. Hosszú ideje tervezték a babát és most sikerült, túl vannak már az első trimeszteren. A védőnő „kutyaellenes”, vagy legalábbis nem szereti, ha a kutya a gyerekkel egy légtérben él. A védőnő rosszallásán felbuzdulva Kata fél családja megkezdte a kutyaeltüntető hadműveletet és ostromolják a kismamát, hogy mielőbb keressen új otthont Lizi számára.

A Bodza és a baba első részében írtam erről, akkor megkérdeztem az állatorvosunk, és a nőgyógyászom véleményét. Mindketten úgy vélték, hogy megfelelő higiénés szabályok mellett semmi akadálya a kutyatartásnak sem várandósság alatt, sem a baba születését követően. Igazából nem is értem hogy merül fel az bárkiben, hogy ha megszületik (megfogan) a gyerek, akkor a kutya menjen a háztól, vagy a lakásból. Ha eddig családtag volt, most kiszorítja egy új szereplő?

A higiénés szabályokról most nem írnék hosszan, egyrészt, mert visszakereshető az első cikk (2009. májusi), másrészt, mert szerintem rém egyszerűek. A kutya legyen rendszeresen parazita mentesítve -féreghajtás, kullancs és bolha elleni védekezés-, kapja meg az oltásokat, ha a szőre igényli, akkor három-négyhavonta vigyük el kozmetikushoz. Emellett nyilván mindenki feltakarít a kedvence után és a gyerek nem tapicskol nyakig kutyaszőrben, vagy a sáros talpnyomok között.

Az együttélés szabályairól is írtam már, itt is az élni és élni hagyni alapelvet kövessük: a kutya nem bánthatja a gyereket, de a gyerek sem okozhat fájdalmat a kutyának, vagyis mindkét fél tartsa tiszteletben a másikat. Ha bármilyen viselkedési probléma adódik az együttélés során, érdemes kiképző segítségét kérni, sokszor nem is olyan bonyolult a helyzet, mint amilyennek mi látjuk.

A kutya-ember kapcsolat is volt már terítéken, igaz eddig csak terápiás vonatkozásban. Vajon csak a sérült gyerekeknek segít a kutya jelenléte?

Megfigyelések szerint a kutya-gazda kapcsolat nagyon hasonló a szülő-gyerek viszonyhoz; ugyanolyan aszimmetrikus és függőségen alapuló viszony, s az emberek hajlamosak úgy tekinteni a kutyájukat, mint aki a családban a gyerek szerepét tölti be (Collis, 1995). 
Kísérleti szituációkban végzett megfigyelések szerint a kutya-ember kötődés pszichológiai jellemvonásai nagyon hasonlóak a szülő-gyerek kötődési kapcsolathoz (Topál és mts., 1998). 
Jól ismert, hogy az emberi kapcsolatok prototípusa a gyerek-szülő kötődési viszony, minden egyéb társas viszonyunk ebből eredeztethető, és az emberi kapcsolatok terápiás hatásának is előfeltétele, kulcsmomentuma a kötődés. Több vizsgálat utal arra is, hogy a kutya fontos lehet a gyerekek személyiségfejlődésében. Egyrészt kedvező hatással van a gyerekek szociális és érzelmi fejlődésére: a kutyával rendszeres kapcsolatot tartó gyerekek konfliktuskezelési képessége jobb, mint társaiké, s empatikus készségük is javul (Filiatre és mts., 1986), másrészt úgy tűnik, hogy a kutyával való interakciók elősegítik a helyes társas viselkedés elsajátítását, s így javítják a gyerek közösségbe való beilleszkedési készségét (Millot és mts., 1988). 
Több tanulmány szerint a gyermekek stresszhelyzetben érzelmi támaszként használhatják a kutyát, mely így jelentős stressz-csökkentő tényezővé válhat. A kutyával való rendszeres kapcsolat segíti a gyerek identitásfejlődését és a társas kapcsolatok elsajátítását (Endenburg & Baarda, 1995).

Tudom, hogy ennek az újságnak az olvasói egy percig sem kételkednek abban, hogy mekkora pluszt hoz az életünkbe a kutyánk, de talán azoknak egy kis segítség a fenti kutatás-gyűjtemény, akik gyakran kapnak a fejükre, hogy a kutya továbbra is fontos maradt az életükben a gyerekszülés után is.

Egy ismerősöm ilyenkor csak azt szokta mondani, hogy aki nem tudja felelősséggel eldönteni a kutya családba fogadása előtt, hogy az elkövetkezendő tíz-tizenöt évben belefér-e az életébe a kutya (gyerek, munka, költözés…stb), az vegyen inkább kaktuszt.