Igaz, hogy a múlt héten történt,

de azért még most sem késő megosztanom Veletek, hogy mekkora öröm ért engem. Azt tudjátok, hogy a Csillagházba is járok dolgozni, ahol olyan gyerekek vannak, akikre a Gazdim azt mondja, hogy súlyos és halmozottan sérültek. Én nem tudom, hogy ez mit jelent, de abban biztos vagyok, hogy szeretni azt nagyon tudnak. Hogy mi sérült, az nem is fontos nekem, az érzelmeik tutira nem. Szóval a múlt heti terápián az egyik lány, Melcsi nagyon szeretett volna elmondani nekünk valamit. Mivel nem tud beszélni, nehezen értik meg az emberek, hogy mit akar. Én mindig látom, hogy mit akar kifejezni, csak hát én sem tudok beszélni, ezért nem tudom elmagyarázni helyette. Aki megtanul beszélni, az minden más jelzést elfelejt? Na mindegy, nem is ez a lényeg. Ott tartottam, hogy a nagyok nem értették Melcsit, de én már tudtam, hogy velem kapcsolatos, a közlendője és hogy valami meglepiről van szó. Nagy nehezen ezek a süketek (már bocsánat, de néha tényleg azok) felfogták, hogy egy ajándékot akar nekem átadni. Ennek én nagyon megörültem, szeretek ugyanis ajándékot kapni. Képzeljétek, hogy a terápiát megelőző nap minden gyerek csinált egy szivecskét annak, akit a legjobban szeret Valentin nap alkalmából. A többiek át is adták a kiválasztottaknak, de Melcsi nem adta oda senkinek, egyre kétségbeesettebben próbálta elmagyarázni, hogy kinek szánja. Végre szerdán, amikor dolgozni mentem, megértette mindenki, hogy az a szív nekem jár. Melcsi nagyon boldog volt, amikor ezt sikerült elmagyaráznia és én még sosem kaptam ennél szebb ajándékot senkitől!

Köszönöm, Melinda!