Képzeljétek, kezdek felnőni!

Legalábbis a Gazdim szerint. Nekem mindig is problémát okozott egy (vagy több) finom falat visszautasítása. Ha nem kérdezték, hogy kérem-e, én akkor is szívesen elvettem. No, nem az asztalról, vagy ilyesmi, azt nem érem fel sajnos, hanem a lehulló, talált, vagy más emberek által eldobott ínyencségekről van szó. Gazdim sokat veszekedett velem ezért, így hát úgy döntöttem, hogy a javulás útjára lépek. Már azt is meg tudom csinálni, hogy amikor Gazdim elém dobál párizsit, vagy jutifalatot, akkor én úgy teszek, mintha észre sem venném, oda sem nézek, meg sem szagolom és a mi a lényeg: nem kapom be és nyelem le. Persze azért van bennem egy kis taktikázás is, mert ha így teszek, akkor egyrészt megúszom a szidást, másrészt meg csurran-cseppen valami finomság is a nagy-nagy dicséret mellett. Próbáljátok ki Ti is, kutyabarátaim!

Készülünk valami vizsgára is, ami májusban lesz. Engedelmességi, vagy mi. Gazdim szerint van mit gyakorolnunk, szerintem meg butaság ez a vizsga. Miért kell nekem mozdulatlanul feküdnöm a Gazdimtól távol, amikor szerintem az engedelmesség azt jelenti, hogy a kutya mindig ott sertepertél a gazdája körül. Meg olyan is van, hogy láb mellett kell menni gyorsan és nem szabad közben szaglászni, csak a gazdára figyelni. Hát, ekkora baromságot (vagy inkább emberséget) még nem hallottam. Én egy vadászkutya vagyok, mindig szaglásznom kell, hogy tudjam, hogy vannak-e kacsák a környéken, ezen kívül azért is muszáj leellenőriznem a terepet, hogy nehogy valaki orvul megtámadjon minket. Ha gyanus szagot érzek, akkor megvédem magunkat, vagy inkább szólok a Gazdimnak, hogy fussunk gyorsan, ahogy csak bírunk.

Legközelebb csütörtökön írok Nektek, állítólag aznap kapok valami meglepit. Mert most megint lesz egy ünnep, nem a faaláajándékhozós, hanem a nyuszijövős. Hát, én nyilvánosan kijelentem, hogy örömmel fogadok nyuszikat az otthonomban!