Mindenféle megpróbáltatás ért engem mostanában.

Először is a Gazim már elég régen beteg -tüdőgyulladása van, vagy mi-, úgyhogy csak itthon ülünk naphosszat. Én nagyon aggódom érte, ezért nem hagyom egy percre sem magára. A kertbe is csak addig megyek ki amíg elvégzem a dolgom, utána rohanok vissza nehogy valami baj érje amíg nem vagyok ott. Mindig biztosítom róla, hogy mellette vagyok, általában úgy rendezem, hogy hozzá tudjak érni. Azt ígérte, hogy a jövő héten már megyünk dolgozni, remélem, a doktor néni is ezt mondja neki majd hétfőn. Ő egyébként nem a Hargitay doktor bácsihoz jár, hanem valahova egészen máshova, nem tudom miért nem lehet a családnak egy orvost választani.

A másik ijesztő dolog meg az, hogy lementünk meglátogatni az Anikóékat. Ez önmagában még nem ijesztő, én szeretek náluk lenni, hiszen ott születtem, ők gondoztak amikor kicsi voltam. A félelmetes az az volt, hogy a Gazdim lehet, hogy tényleg komolyan gondolja azt a másik kutyát. Egy hasonló színű kislányt ölelgetett, mint én, csak ő trikolor. Először azt hittem ő lesz az új lakó. Csak úgy hízelgett neki a gaz Gazdim: Vanda, de szép vagy, de aranyos vagy! Hát szerintem egyáltalán nem szép és nem aranyos. Nem elég, hogy ezt az enyelgést végig kellett néznem, utána másokat is ölelgetett. De erről még írnom sem szabad, mert egyelőre titok. Képzelhetitek...

Na és végül: a múlt hétvégén és most is nálunk aludt egy öreglány. Illetve kettő. Egy a múlt szombaton, egy tegnap. Gazdim valamit magyarázott, hogy ők mentett spanik, akiket nagyon megviselt az élet és egy éjszakát bírjak már ki, olyan, mintha itt sem lennének. Hát nem olyan. De mindegy, összeszorítottam a fogam és tűrtem, sőt megpróbáltam kedves is lenni. Jó, néha jöhetnek, sajnálom őket én is. Biztosan borzasztó volt nekik gazdi nélkül róni az utcákat és szerintem vacsorát sem sűrűn kaphattak. Az én álmaimban minden kutyának van gazdája. És az én álmaimban minden gazdának csak egy kutyája van.