Korábban írtam arról, hogy úgy vettem észre a Szörpökön, - 4.

hogy nem érzik azt, hogy valaki van a pocakomban. Valószínűleg így is volt, de az egészen nyilvánvalóvá vált, hogy a fájdalmat, a változást erősen jelzi nekik valami. Augusztus 1-jén hajnalban figyelmeztetett Imink, hogy indulni készül. Nem is nagyon váratott magára, egyből komolyan gondolta a startot. Így hát hiába a gondos előkészület, Nagyapó-kutyaszitterünknek már nem volt ideje arra, hogy Balatonról Budapestre felautózzon. Nem baj, volt nekünk B tervünk is. Fogtuk az ebeket, szépen bepakoltunk nekik egy napi túléléshez szükséges felszerelést a piros utazótáskájukba, amitől rögtön lázba jöttek, hogy juhéj: nyaralunk. Közben persze arra is maradt idejük, hogy együttérzésüket fejezzék ki felém, ki-ki a maga stílusában: Bodza minden fájásnál a két vádlim közé szorította a fejét és addig ott tartotta, amíg egy-egy kontrakció zajlott. Jaffa, a kis aggódós, viszont bebújt kedvenc rejtekhelyére, a szekrény alá, amíg nekem rossz volt és ha megkönnyebbültem, akkor finoman rátette fejét a térdemre. No, de térjünk vissza az eseményekhez: szóval kutyák, kutyatáska, kórházi csomag az autóba be, Anyuhoz átkocsikázás, kutyák lepasszolása és irány a kórház.

Nagy szerencsénk volt, mert pont akkor indult volna szegény dokim a Balatonra (már megint csak a Balaton, kell nekem egy augusztusi szombaton szülni?), de még elcsíptük. Nem is tudom mi lett volna velünk nélküle. A benti történéseket nem részletezném, a lényeg úgyis az, hogy 14.44-kor megszületett Imrus 4550 grammos és 59 centis valójában. Csodájára is járt mindenki a kórházban ennek az óriásbébinek.

A Szörpök sem jártak rosszul, mert Anyukám, látva az idegességüket, kihagyta az esküvőt, amire hivatalos volt és inkább otthon maradt tartani bennük a lelket. Vagy fordítva történt? Este fél 7-kor pedig a Férjem már ment is értük, úgyhogy csak egy rövid kiruccanás volt számukra. Amíg a kórházban voltam, megint csak különbözően viselkedett a két hosszúfülű. Jaffára rájött a hiperaktívkodás, Bodza viszont mély letargiában az ajtó előtt töltötte a három napot és három éjszakát, amit távol voltam otthonról. Zoli mesélte is nekem a látogatásokkor, hogy  mennyire el van kenődve, de erre csak akkor jöttem rá, amikor hazaértünk, mert az arca olyan nyúzott volt, mint még soha.

Én is nagyon vágyódtam haza, számoltam a perceket, mikor lehet végre indulni és bizony kíváncsi is voltam rá, hogy milyen fogadtatásban lesz része a babócának. Az előfeltételezéseimet már említettem, miszerint Bodza sértődött, Jaffa pedig lelkes lesz, de naná, hogy ez sem így történt. Először a viharos örömben észre sem vették, hogy eggyel többen jöttünk haza, aztán csak megérezték az új szagot. Szó sem volt itt sértődésről, nagy farkcsóválások mellett üdvözölték a legkisebb családtagot. Már több, mint egy hete itthon vagyunk, azóta felváltva alszanak a kiságy mellett, valaki mindig őrt fekszik Imi álmánál és úgy tűnik, hogy megérte jó előre bevezetni a változásokat, mert olyan természetességgel veszik az új helyzetet, mintha mindig is így éltünk volna. Még csak holnapután lesz kéthetes a gyerekünk, de nem közhely, mikor azt mondjuk, hogy mi sem gondolunk arra, hogy milyen is volt azelőtt.

 Tudni kell viszont, hogy Bodzajaffa terápiás kutyák, így valószínűsíthető volt, hogy nem lesz gond velük, ha gyerek áll a házhoz. Azért sok helyen nincs ez így. Belényi Bea kutyakiképző és farkastréner ad nekünk hasznos tanácsokat az első napokra:

A legmegfelelőbb reakció a család kutyájától újszülött érkezésekor a visszafogott érdeklődés, semmiképp sem tolakodás vagy túlzott kíváncsiság. Érdemes a kisbaba fenekét megszagoltatni a kutyával, hogy ily módon ő is megnézhesse a kisbabát (azért érdemes a pelenkás végét odatartani, mert annak az illata izgatja általában legjobban a kutyákat).

Eltérő reakció lehet, hogy a kutya ugrál, izgatottá válik, mindenképp a kisbaba mellett akar lenni. Érdemes ilyenkor egy kis időt rászánni és a kutyával gyakorolni amíg a baba alszik. Nyugodtan be lehet engedni a szobába, de amint tolakodóvá válik, azonnal egy szó nélkül kivezetni, majd 5 perc "magánzárka" után az egész procedúrát megismételni. Egészen addig amíg meg nem érti, hogy a gyerek mellett csak akkor lehet ha képes uralkodni magán.

Ha kisbaba érkezik a házhoz, akkor bizony a kutya az eddig megszokottnál kevesebb figyelmet kap. Érdemes ehhez a figyelemcsökkenéshez már a terhesség alatt hozzászoktatni, de ha ez nem sikerül, bizony előfordulhat, hogy mindenáron megpróbálja a család addigi kedvence magára felhívni a figyelmet, akár úgy is, hogy hirtelen elkezd rosszalkodni. Próbáljuk meg az ebet ilyenkor alaposan lemozgatni, de legalább napi 2X20 percet csak vele foglalkozni, labdázni, sétálni. Ha a korlátokkal egyik napról a másikra találkozik, bizony hajlamos féltékenységre is a babával szemben. A féltékenység legjobb ellenszere, hogy a kutyának figyelmet szentelünk ,de nem akkor amikor elkezd rosszalkodni, hanem amikor nyugodtan viselkedik. Ellenkező esetben könnyen megtanulhatja, hogy ha rosszalkodik, figyelmet kap, tehát érdemes az eddigi szabályokat áthágni.

Aranyszabály azonban, hogy kisgyereket és kutyát soha nem hagyunk együtt felügyelet nélkül.
Látható, hogy nem ördöngösség a kutya-gyerek összeszoktatás, de ha mégis kétségeink merülnének fel a kutyánkkal, vagy magunkkal szemben, akkor érdemes egy hozzáértő kiképző segítségét kérni.