Úgy terveztem...

...hogy ebben a hónapban csupa szép dologról fogok írni, napsütésről, sétákról és jókedvről. Meg a tavaszról. A tavasz, ami mindig a megújulást jelenti. Hiába van januárban új év, új élet, új fogadalmak, azért ilyenkor érzi azt az ember, hogy kezdődik valami.

Aztán sajnos úgy alakult, hogy nem tudok vidám témáról írni mégsem. Csak egy nagyon szomorúról. Búcsúzunk Tőled, Filip ebben a cikkben!
 

Nem vagyok egy romantikus film rajongó, de az Igazából szerelem ott van a top 10-ben. Végül ez adta az ötletet. Nem szeretnék fátyolos hangú sorokat ide, mert bár hirtelen jött és mindenkit lesújtott a halálod, de butaság lenne ezt előtérbe helyezni a sok élménnyel, amiben részed volt az elmúlt tizenkét évben. A fent említett filmben egy temetést vidám zenével és mosolygós fotókkal körítenek. A vidám zenét képzelje ide mindenki, én pedig megpróbálom az olvasók elé vetíteni a képeket. Talán mégis lesznek napsütéses, vidám séták a sorok közt.
 

1998 júniusában születtél a Bergerac de hu Kennelben, ahonnan gyorsan a Kutyával az Emberért Alapítványhoz kerültél Gácsi Márti kiképzésébe. Bernáth Zsike lett a nevelőanyukád. Nála sem töltöttél olyan nagyon sok időt, hamarosan levizsgáztál gazdáddal, Mányik Ricsivel és Te lettél az első mozgássérült-segítő kutya Magyarországon.
 

A Nemzetközi Kutyamagazinban nyolc éven át vezetted a naplódat kalandos életedről. Tényleg nem volt unalmas, hiszen agilityztél, dog dancingeltél, rallyztál, világcsavargó lettél és gyereket is neveltél munkaidőn kívül. Mert persze a munkádat naponta -szabadnap és zokszó nélkül- elláttad: mobilt vettél fel, villanyt kapcsoltál, kosarat cipeltél, ajtót nyitottál, kint felejtett törülközőt szállítottál a fürdőszobába és egyéb fontos feladatokat láttál el a Gazdád segítségére. Mindezt nagyon sikeresen. Paragility világbajnokok lettetek együtt, egymás után négyszer is. Az sem elhanyagolható, hogy az első mozgássérült-segítő kutya cím mellett Tiéd az első paragilitys kutya titulus is.
 

Mi 2005-ben ismertünk meg Téged és mindig nagy tisztelettel néztünk messziről az akkor még kicsi és tapasztalatlan AKUTISZ ifjonc Bodzával. Aztán egyszer csak odajöttél hozzánk a Top Mancson, lenéztél a Bobóra és...elloptad a sípolós labdáját! Mire észbe kaptunk, a sípot már ki is operáltad belőle! Hé, mi ez, a profi virsli- és tojásapportozó munkakutya lopni kényszerül? Aztán Ricsi elmagyarázta, hogy vannak függőségeid, ilyen ez a hangoslabda is.
 

Még egyszer lebuktál és rájöttünk, hogy van más takargatnivalód is. Barcelonában a saját négy szemünkkel (Bodza és én) láttuk, hogy hirtelen felkapsz egy sonkás pizza csücsköt a földről és eltünteted. De nem árultunk be!
 

Hidd el, ezek miatt még jobban szerettünk! Ki szereti a tökéletes, mindenki felett álló csodalényeket? Attól lettél emberi, vagyis bocsánat, kutyai, hogy néha hibáztál is.
 

Az is felejthetetlen élmény volt, amikor négy évvel ezelőtt valami húdeokos emberek petárdát dobtak a kertetekbe és Basival ijedtetekben a Gazdi után indultatok, de mai napig nem értem miért, nem az óvoda előtt, hanem a monori erdőben kerestétek őt. Ő meg Titeket. Aztán mikor már egész héten nem talált, egész sokan kerestük egymást. Mi Titeket, Ti minket, mint egy régimódi vígjátékban. Szerencsére a vége ennek is nevetős lett, hatott a csatárlánc (voltunk vagy negyvenen és mindenféle izgalmas dolog történt, mint például dzsip elakadás, térdig gázolás a sárban és társaik) és meglettetek, vén csavargók!
 

Amikor valami véget ér, mindig elkezdődik helyette egy új. Nem jobb és nem rosszabb, csak egészen más. Ha igaz az a régi norvég legenda, miszerint az elvesztett kedvencek a szivárványhíd túloldalán élik kutyamennyország mindennapjait, akkor Te most biztosan ott labdázol és jutalomfalatozol vígan. Élvezd ki a szabadidődet, pihenj sokat és egyél, amennyi belédfér! Ja és megpróbálunk valahogy átjuttatni Neked egy sípolós labdát, ok?

A Szivárványhíd

Egy híd köti össze a földet az Éggel
ez a szivárványhíd, mely
csodás színekkel ragyogón ível
földig érő tarka ívvel.

Innenső oldalán a hídnak
pompázó virágok nyílnak,
friss-zöldek a pázsitos rétek,
üdék a völgyek, dombvidékek.

Örök a tavasz, nem esik a hó.
Van bőséggel ennivaló,
mindig lágy-meleg az idő,
a víz is mindig frissítő.

Ha egy kedvencünk kihűl,
erre a szép helyre kerül.
Az agg, megtört állatok,
itt lesznek újra fiatalok,
újra épek a megcsonkultak
és egész nap csak játszadoznak.

Az én kutyám is itt lakik,
és nagyon vár már valakit.
Hisz egy hiányzik csak neki:
Nincs itt vele, ki szereti;
hát hancúrozik egész nap,
míg el nem jő a pillanat.

Most hirtelen abbahagyja:
-orra tágul, füle feláll,
lába remeg, szűkül a szempár,
rohanni kezd: megjött a gazda! -

S hogy megérkezett s meglátott:
hozzád rohan a barátod,
felkapod kitárt karodba,
csókolgatod újra meg újra,
belenézel hűséges szemébe,
s indultok. Majd elérve
a csodák útjának végére,
a szivárványhídon együtt mentek át
és ez lesz nektek az igazi mennyország.