A meteorológusok szerint 2003. óta nem volt ilyen kemény telünk. - 10.

Nem tudom, hogy ez így van-e, nekem már a nyár is extra melegnek tűnt a legnagyobb kánikulában a gigapocakommal, de ez a tél mindent visz.

Persze, tudom, a babázás nem csak rock&roll, hanem néha baby blues is, de most tényleg kijut nekünk a bezártságból rendesen. Korábban már említettem, hogy a környékünkön minden meredek, se fel, se le nem olyan egyszerű a séta, ha az embernek még egy hurcibabája is van. Erről nem is szegény hordozótöltelékem tehet, hanem az a fránya jég és hó. Nem sok választásunk maradt, mint az, hogy minden nap kimegyünk szépen a kertbe a kutyákkal. Mondanom sem kell, hogy ezt ők hihetetlenül élvezik. Úgy vettem észre, hogy Iminek is teljesen mindegy, hol alszik, idebent a kutyákkal, vagy odakint séta közben. Csak én vagyok az, akit nem elégít ki az a másfél órácska kertben kutyázás naponta, helyette bőszen álmodozom a tavaszi csavargásainkról, vagy nosztalgiázom az őszieken. Régen igen pörgős életem volt, de szerencsére most sem a szokványos kismamadepi üldöz, találnék én programot, ha mehetnék. De hát, ha egyszer nem tudok. Ilyen és ehhez hasonló mérhetetlen szomorúságaim vannak mostanság.

Aztán mindig kapok egy hideg zuhanyt a nyakamba, hogy hé, asszony, ébredj már, mit keseregsz, mikor nagyon is boldog az életed, max két hónapra a kertedbe szorulsz a kisfiaddal és a kutyáiddal. Ráadásul hétvégéken meg csak a délutáni alvásidőt töltjük itthon, a többiben Zoli bepakol minket az autóba és jövünk-megyünk. (Tudom, tudom, mikor teszem le végre a jogsit...)

Amikor Imi egész pici volt és egy-két hétig mindig a full kialvatlansággal küzdöttem, kezembe akadt egy cikk négyes ikreket nevelő családról. Elolvastam és jobb kedvem lett. No, nem a kárörömtől, hanem attól, hogy nekem milyen egyszerű a dolgom egy szem babóca igényeinek kielégítésével.

Most is volt, ami felrázzon fene nagy önsajnálatomból, bár jó kedvem nem lett tőle, de energizált és felébresztett. Egy kedves ismerősöm nagy fába vágta fejszéjét. Őt ismerve ezen már meg sem lepődöm. Gondolom az Olvasók sem fognak, hiszen ismerik őt és kutyáját. Ricsiről és Filipről van szó. Ricsi a kutyázás mellett táncol is, a Gördülő Tánccsoport aktív tagja. Azért említem meg a Gördülőt, mert ott táncpartnere Gabi, akinek a történetét röviden leírom most. Gabi egy gyerekkorában szerzett betegség miatt kerekesszékbe kényszerült. Megtanult így élni. Bár nem volt könnyű, senkinek nem az, legfőképpen egy csodaszép lánynak nem. Fiatalon került a tánckarba, ott jó barátokra és hasznos szabadidős programra talált. Dolgozott, tanult, táncolt, még modell is volt divatbemutatókon. Mondhatjuk azt, hogy mozgássérültként is sikerült teljes életet élnie. Megküzdött érte, nem kapta ingyen. A sors azt gondolja róla, hogy nagyon erős nő, ezért még egyszer próbára tette. Most a szeme világát vette el tőle. Nem akarok amerikai csöpögős stílusra váltani, de ha egy picit is belegondolunk, hogy milyen lehet ez az állapot, akkor elszorul a szíve mindenkinek.

Banális, de tényleg igaz a mondás, hogy ha valahol bezárul egy ajtó, ott kinyílik egy ablak. Ricsi segítségével Gabi kaphatna egy speciálisan keresztképzett kutyát. Egy olyan kutyáról beszélünk most, aki még meg sem született, de legalább úgy várják, mint ahogy nem is olyan rég mi vártuk Imit. A neve Mystic lesz. Mozgás- és látássérült-segítő kutyának képzi majd ki Ricsi, egy német kiképző, Eric Kerstig módszerével.

Hogy miben tud segíteni ez a kutyalány a gazdájának, ha kitanulja a mesterségét? A legnagyobb dolgot adja majd neki vissza reményeink szerint: az önállóságát. Emellett nyilvánvaló, hogy lelkileg is nagy támasz lesz számára, ezt egy percig sem szeretném lekicsinyelni, de nem is részletezném, mert minden kutyás tudja, hogy mit jelent egy erős kapcsolat a kutya és a gazdája között. Gabinak azokat a mindennapi tevékenységeit segíti majd Mystic, ami nekünk természetes. Például azt, hogy ki tud vele menni az utcára segítségkérés nélkül. Hogy tájékozódni tud a saját lakásán belül, hogy nem kell órákig keresni azt a tárgyat, amire éppen szüksége van, mert lesz, aki oda tudja neki vinni. Kap egy szempárt és négy mancsot meg egy kutyaszívet. Ezek adják meg neki az esélyt a második újrakezdésre.

A kiképzéséhez azonban sok segítségre van szükség. Már most szép számmal akadnak támogatók és szponzorok. Én viszont arra kérlek Titeket/Önöket, hogy tegyetek meg két egészen apró, de sokat jelentő dolgot Gabinak! Az egyik, hogy aki ráér, olvasgassa a kutya kiképzéséről szóló blogot a http://www.mystic.dogblog.hu/ oldalon. A másik, hogy ha már ott van, írjon egy-egy bátorító mondatot a kommentek közé. Gabinak ezt felolvassuk, vagy a gépi olvasóprogram segítségével elolvassa ő maga. Már ez is nyit számára egy ablakot a külvilágba.

Milyen jó nekem! Most be vagyok zárva a kertembe, de mire megjelenik ez a cikk, már nem leszek. Ugyanakkor mindenkinek könnyű lehet, aki megtalálja a maga kiútját. Csak egy kis lökés kell, ugye?