különösen gyerekkel szembeni agressziójáról Belényi Bea kutyakiképzőt kérdeztem.
A kutyatámadások nagy részét a kutya kommunikációjának nem megfelelő értelmezése, jelzéseinek figyelmen kívül hagyása okozza. Különösen igaz ez olyan esetekre, ahol az agresszív állat a gazdáját harapja meg. Gyakran nem veszik észre a felnőttek időben, hogy a kutyának kezd elfogyni a türelme a gyerekekkel, vagy akár velük szemben és ez vezet a bajhoz.
A támadások megelőzésére néhány szabályt fontos betartani. Soha ne hagyjunk gyereket kutyával felügyelet nélkül. A saját kutyánkkal idejekorán tisztázni kell a családban élő rangsort melynek ő soha nem lehet a tetején (az emberek irányítása a kutyának nagyon nehéz feladat, legtöbbször frusztrált és ingerlékeny lesz, ha ilyen komoly terhet rónak rá gazdái). Érdemes ezért kedvencünkkel egy kutyaiskolát felkeresni. Saját kutyánkat ne hagyjuk az utcán felügyelet nélkül kóborolni. Ha a kutya már megmorogta a család több tagját, azonnal kutyakiképző segítségét kell kérni és az ebet a probléma megoldásáig nem provokálni, hiszen, ha a morgással/odakapással eléri a célját, akkor ezt nagyon hamar bevált taktikaként fogja alkalmazni.
A fenyegető kutya nagyon sokszor direkt és fenyegető szemkontaktust vesz fel. Morog, ugat, a szőre is gyakran feláll a hátán. Azt, hogy a kutya magabiztos és érdemes nem ujjat húzni vele, onnan látjuk, hogy a farka égnek mered és a fülei is előre néznek. Gyakori azonban, hogy egy kutya félelmében harap embert. Ennek jelei, hogy farkát maga alá húzza, füleit a fejére lapítja és ínyét felhúzva vicsorog. Az ilyen állatot is érdemes békén hagyni, mert ha sarokba szorítva érzi magát, könnyen megharaphat minket.
Mit tehetünk akkor, ha már későn vesszük észre a támadó kutyát? Kezdem azzal, ami a helytelen viselkedés: soha ne szaladjunk el kiabálva. Ha a kutya esetleg nem volt biztos szándékában, egy menekülő, kiabáló ember magabiztossá teszi, és utánunk eredhet. Leghelyesebb megpróbálni nyugodtnak maradni, és oldalt fordulni. Ha oldalunkkal vagyunk a kutya felé és nem szembe vele, kevésbé érzi magát fenyegetve. Ha valaki elég bátornak érzi magát érdemes megpróbálni a kutyát elzavarni, elbizonytalanítani. A helyes válaszreakció attól is függ, hogy a kutya, amelyik fenyeget minket mennyire magabiztos. Ha magabiztos (farka égnek mered, szőrét felborzolta és vicsorogva közelít, akkor érdemesebb elzavarás helyett nyugodtan és lassan kihátrálni a helyzetből addig, amíg azt nem látjuk, hogy a kutya már nem minket figyel. Ha a kutya bizonytalan, vagy fél és félelmében akar hátulról belénk csípni, akkor nem szabad szem elöl veszíteni és szép lassan meg kell próbálni odébb sétálni. A bizonytalan kutyát mindenesetre könnyebb elzavarni is.
A fent említett óvintézkedések természetesen főleg olyan helyzetekre vonatkoznak, amelyekben az ember egy idegen kutyával találja szembe magát. Fontos, hogy bármennyire ismerjük is saját kutyánkat, ne általánosítsunk. Idegen kutya egyáltalán nem biztos, hogy úgy viselkedik, mint a sajátunk és ebből is komoly baj lehet. Ha idegen kutya fenyeget, próbáljunk meg lassan kivonulni a helyzetből, esetleg a többi járókelőtől segítséget kérni. Más a helyzet saját kutyával. Ott a kutya és gazdája ismeri egymást, és általában a gazdának van szüksége egy kis "továbbképzésre" saját kutyája viselkedésének megértéséhez. Fontos, hogy nagyon sokan nem gondolják, hogy egy odakapás/morgás komoly gond lenne. Sokszor hallom azt is, hogy a kutyának, ha van egy csontja, az az övé, hadd védje meg. Ez egyáltalán nincs így. Ha egy kutya megvédheti a csontját a gazdáival szemben, akkor ugyanígy joga van mindenre, amit csak szeretne, legyen az az ágyon/kanapén alvás, vagy étellopás. És ha elfogy a türelme nemtetszését bizony egyre erősebben fogja jelezni, ami később problémákhoz vezethet. Sajnos sokan gyerekükként szeretik a kutyát, pedig a kutya akkor boldog, ha kutyaként élhet mellettünk. Sokszor pont az ilyen gyerek szerepkörbe kényszerített kutyák válnak gazdáikkal szemben kiszámíthatatlanná, agresszívvé. Szeretetre szüksége van egy kutyának, hogyne lenne, de kutyaként kell szeretni és nem gyerekként.
Vajon a média kapja fel ezeket az eseteket, vagy tényleg valós probléma? Én azt gondolom, hogy a média előszeretettel fújja fel a komolyabb kutyatámadásokat. Mindamellett ez egy létező probléma, amivel életünk során találkozhatunk akár az utcán, rosszabb esetben saját otthonunkban.
Hogy egy kicsit békésebb vizekre evezzünk, elmesélem, hogy nálunk viszont megkezdődött a gyerek aktív kutyásítása. Hogy ez hogyan is történik? Imi elmúlt két hónapos, egyre inkább nyit a világ felé, érdeklődik, nézelődik. Nem unatkozhatunk otthon a szobában, ezért igyekszünk minél több programot kitalálni magunknak.
Egyik ilyen programunk Anna unokatesó talált kutyusának nevelgetése. Az úgy történt, hogy Jack úrfi Balatonon oda csapódott Annáékhoz és többé nem akarta őket elhagyni. Mit volt mit tenni, felhozták és új kutya költözött a házba. Ez nem hozott maradéktalan örömet a ház lakóinak, hiszen az ötlakásos házunk közös kertjében már éldegélt az idősödő Herold bácsi, a tizenkét éves labrador, mindenki kutyája. Júniusban megérkeztünk mi is a Szörpökkel, júliusban pedig Jack. Tehát szűk egy hónap alatt egyről négyre nőtt a kutyák száma. Ráadásul ebből három kifejezetten aktív. Jack fiatal kutyus és eddigi életében ahhoz szokott, hogy póráz nélkül nyargalászik a Balaton parton. Ehhez képest itt nagy forgalom, őshonos kutyák és kennel várta. Gondolkoztunk is azon, hogy vajon jól meggondolta-e az otthonváltást. Úgy döntöttünk, ha már itt van, hogy jól nevelt kutyát faragunk belőle. Hetente két délelőtt gyakorolunk Annával. Imi természetesen minden kiképzésen részt vesz, legyen az nyugodt séta a környéken, klikker tanulás a lakásban, vagy akár a behívás gyakorlása a kertben. A kendőből, vagy a babakocsiból lesi, hogyan okosodik az ifjonc. Mivel ilyenkor Bodzáék a lakásban maradnak, utána jöhet még egy kör a saját kutyáinkkal. Nem is tudom mi lesz, ha beköszönt a hideg idő. Talán veszünk néhány jó vastag overált.
Hogy nem csak a kutyák felé tereljük Imi figyelmét, néha meglátogatjuk Anna kézzel nevelt kacsáját, Karcsit is. A gágogása igazán érdekes egy babafülnek, nem beszélve arról, hogy így nemcsak kuty-, hanem kacsakiképzőként is kipróbálhatja magát a fiatalúr. Karcsi kacsa már csaknem kutyaként él, lakásban lakik, jutalomfalatra vár, hallgat a nevére és nem utolsó sorban imádja a gazdáját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése