2010. szeptember 12., vasárnap

Pótmamák és pótpapák - 17.

Nálunk alapelv, hogy ha megyünk valahová, akkor mindenki jön. Ezért van kombi autónk. 

De vannak helyek és helyzetek, ahonnan valaki(k)nek néha ki kell maradniuk, mert egész egyszerűen nem lehet megoldani, hogy ott legyenek. Az első ilyen eset az esküvőnk lett volna, de végül sikerült megoldani, hogy a Szörpök is jelen legyenek. Azt nem mondhatom, hogy áhítattal néztek, sőt, Jaffa egyszer közbe is kiáltott, de ott voltak piros és zöld masnisan, frissen kozmetikázva, ahogy illik. Még az ünnepi menüből is falatoztak.

Aztán a szülésre már nem jöhettek be, bár lehet, hogy elkélt volna egy kis terápia nekünk közben. Eredetileg úgy volt, hogy Apu vigyáz rájuk. Ő ugyanis a fő kutyaszitterünk. Imi azonban úgy döntött, hogy gyorsan érkezik, így nem volt ideje feljönni Balatonról a kutyákért. Végül Anyunál kötöttek ki és együtt izgultak a család kórházban lévő tagjaiért.

Ezután eltelt egy év és nem kellett se pótmama, se pótpapa senkihez. Idén nyáron viszont mindenki kivette a részét a gyerek- és kutyavigyázásból. Az történt ugyanis, hogy elhatároztam, hogy lerakom végre a jogosítványt. Ez így nem teljesen igaz, mert már évekkel ezelőtt elhatároztam, de eddig csak gondolat volt részemről. Összeültünk Zolival és kimondtuk a végítéletet: muszáj megtanulnom vezetni, mert egy totyogóval és két kutyával igencsak nehézkes a BKV-n utazás. Azt hiszem, én sokkal jobban tartottam attól, hogy Imi mit csinál majd nélkülem azokon a délelőttökön, amikor a volán mögött ülök. Hogy mit is csinál? Általában sokat nevet, játszik, dumál - néhány érthető szóval, de leginkább a saját nyelvén-, eszik, alszik, motorozik. Szóval mindazt, mint amikor velem van. Könnyes búcsú is csak nagy ritkán fordul elő. Nála az első számú pótmama a Nagymama. Mellette ringbe száll a Keresztmama és a Nagyapó is. Viszont, aki elmaradhatatlan, pótolhatatlan és egyébként is leglegleg, az a Keresztlányom, az unokatesó, imádott Zea. Ha ő ott van, minden rózsaszín és megy a móka folyamatosan. A családban eddig ő az egyhuzamban leadott puszik rekordere. Imi egy szeretetrohama alkalmával tizensok puszival halmozta el bálványát.

A kutyák lényegesen kevesebbszer maradnak másra. Nyilván ez abból adódik, hogy őket egyedül is lehet hagyni. Ebben az évben két ilyen hétvége volt. Mindkétszer Nagyapót vetettük be. Egyik alkalommal mi is Balcsin voltunk és ők is, csak éppen egymással szemben, a túlparton. Sajnos, ahol mi megszálltuk, lakott egy cica, aki mint háztulajdonos, vétójoggal bír a kutyákkal szemben. Így kerültek a Szörpök Ábrahámhegyre Apuékkal. Ott egy nagy ház van, emelettel, sok szobával. Azon a hétvégén éppen jó idő volt, így az összes szoba megtelt. Tizennégy ember nyaralt lent, kettő kivételével mind egyetemista. Meg Bodza és Jaffa. Sőt szombaton jött egy három hónapos basset hound is. El lehet képzelni, mi zajlott a kertben. Apukám nagy lelkesen két-három óránként smsezett, vagy hívott, annyira élvezte az egészet. No meg az ebek is. Jaffára szép napok virradtak, mert a fiatal társaságból mindig volt valaki, aki dobálja neki a teniszlabdát. Bodza és a kiskutya néha kidőltek a sorból, de ő fáradhatatlan volt. Apu mesélte, hogy vasárnap a csapat kimondta az ítéletet: Bodza sokkal jólneveltebb, okosabb és nyugodtabb, de Jaffa az igazi arc. Többen jelentkeztek érte. Azért úgy döntöttünk, ha már élete első négy évét velünk töltötte, maradjon velünk még legalább tizet.
Ezen a hétvégén mi hármasban Zamárdiban voltunk ismét. Egyik alkalommal, amikor a strandról sétáltunk vissza a házba, a hiányzókon elmélkedtünk. Egymást győzködtük, hogy milyen jó most nekünk. Nem kell sietni, hogy a kutyák ne legyenek bezárva, amíg mi lubickolunk. Nem kell naponta kétszer átnézni a kertet zacskóval a kezünkben. Nincs kutyaszőr a nyaralóban. Hiába soroltuk a jobbnál jobb érveket. Abban maradtunk, hogy akár kutya, akár gyerek nélkül megyünk valahová, az biztos, hogy sokkal nyugisabb és lustizósabb, de egyben unalmasabb és csöndesebb is. Márpedig mi szeretjük a pörgést és a hangzavart, még akkor is, ha a hétköznapokban néha-néha morgunk miatta. Az alapelvünk megdöntetlen maradt: ha csak lehet, együtt megyünk, mind az öten, mert ha bárki is máshol van, az már nem a mi bulink.