2011. augusztus 13., szombat

Hurrá, nyaralunk! - 28.

Nagyon vártuk a júliust, mert egy olyan hosszú nyaralást szerveztünk erre a hónapra, amilyenben régen, vagy talán még sohasem volt részünk. Három hétig voltunk a Balatonnál, két hetet Zamárdiban, egyet az északi parton, Ábrahámhegyen. Kicsit izgultunk az időjárás miatt, tavaly két hetet voltunk és abból három napon tudtunk fürdeni, amúgy végig esett.

Aztán július második szombatján az autónkat dugig pakolva elindultunk Zamárdiba. Ott egy kis meglepetés ért minket, mert a házigazdával úgy egyeztünk meg, hogy két hétre kivesszük a házat, de azt elfelejtette mondani, hogy ez nem kizárólagos bérlés, egy másik család is jön nyaralni. Ők is, mi is abban a hitben voltunk, hogy csak a miénk a ház és a kert. Végül úgy döntöttünk, megpróbáljuk, maximum közben átmegyünk máshova. Ráadásul ők nagy gyerekkel voltak, kutya nélkül, mi kicsivel, két kutyával, tehát egész más nyaralást gondoltunk ideálisnak. Nem borzolom a kedélyeket, olyan jól sikerült az együttlét, hogy megbeszéltük: jövőre, veletek, ugyanitt. Csak persze addigra mi már eggyel többen leszünk.
Nem csak az együttlét sült el jól, hanem úgy minden. Az első tíz napban kánikula volt, rengeteget tudtunk fürdeni a Balatonban, kiélveztük minden percét. Aztán sajnos elromlott az idő, de azért annyira még jó volt, hogy a kertben kint tudtunk lenni, nem voltunk bezárva. Az első héten velünk volt anyukám és a keresztlányom, Zea, néhány napra lejött Zoli apukája is. A másik család nagylánya, Dóri pedig egy igazi tündér volt, Zeának barátnője, Iminek fáradhatatlan játszótársa és a Szörpöknek ideiglenes agility partnere lett. Zea és Dóri hipp-hopp felállítottak téglákból és deszkákból egy kisebb pályát, amin ugrándoztak a kutyákkal. Anyukám barátnője a szomszédban lakik, az ő unokája, Kálmán is minden nap csatlakozott a lányokhoz egy esti kutyasétáltatásra. A három közel egykorú gyerek –hú, ha ezt látnák, inkább legyen kamasz- nagyon összebarátkozott, a kutyasétáltatás jó ürügy volt egy kis felnőtt nélküli létre. Ennek azért Bodza és Jaffa örült igazán, általában sötétedésig kolbászoltak Zamárdi utcáin.

Imivel is hihetetlen jófej volt a triumvirátus, nekem régen volt ennyi szabadidőm, amikor csak ültem a teraszon és beszélgettem. Meg is háláltam nekik egy giga-gofri partival, amire házi cseresznyedzsem, vaníliás puding, csokikrém és erdei gyümölcs szósz kerülhetett, kinek-kinek az ízlése szerint. Azért sejtheti mindenki, hogy a kamaszok mit válogattak ezek közül egy-egy gofrira. Naná, hogy mindet egyszerre. Azt mondták, hogy ezzel mindig le tudom venni őket a lábukról és évközben is vállalnak gyerek és kutya lefárasztást bármikor, ha cserébe megtömhetik a pocakjukat.
Mire úgy igazából esős idő lett, mi el is indultunk a déli partról. Másfél napot a Krisna-búcsúban töltöttünk Somogyvámoson. Imi odavolt a zenéért és a bocikért, de aztán nem maradtunk tovább, mert oda sajnos a kutyákat nem lehet bevinni, így ők a szálláshelyen vártak minket.
Utolsó hét egy próbatétel volt. Mit szól Imi, ha egyik szülője nincs vele? Még sosem fordult elő, hogy Zoli, vagy én máshol aludtunk volna egyetlen éjszakát is. Viszont Zolinak véges a szabadsága, haza kellett jönnie. Mi meg lent maradtunk Bettivel és Nagyapóval. Nagyapót először többször rajtakaptam, hogy összenéz Bettivel mikor hétvégén naponta kétszer-háromszor elmagyaráztam Iminek, hogy apa haza fog menni. Aztán beismerte, hogy tényleg meg lehet egy kétévessel is beszélni mindent, mert zökkenőmentes volt az elválás és az apátlanság is. Ez engem megnyugtatott, nagyon tartok attól, hogy mi lesz vele, amíg én kórházban leszek. 

A rossz időt nem bántuk, az északi parton gyönyörű kirándulóhelyek vannak. Esőfelszereléssel pedig készültünk. Szerintem a kutyáknak ez jobban is tetszett, voltunk a Salföldön, Hegyestűn, egy XIV. századi romtemplomnál meg úgy mindenfelé. Mentünk délelőtt és délután, este meg jó sokáig kint ültünk a fedett teraszon. Az óriási őskertben egy hét alatt több kiló gyümölcsöt szüreteltek maguknak, úgyhogy ők biztosan azt gondolták, hogy ez a wellness szállók csúcsa. Kapolcsra is ellátogattunk, meglepődtem, hogy mennyi kutya vett részt a fesztiválon a gazdájával, azon meg főleg, hogy ezek 90%-a a mini kutyák közül került ki. Mi csak egy estére mentünk, körbenéztünk, meghallgattuk Ferenczit és a Racka Jamet, de ez is elég volt, hogy vágyódjak a régi jó fesztiválos nyarak után. Rájöttem, hogy szervezni kell egy kutyás-családos fesztivált, ez hiányzik még a palettáról.
Feltöltődtünk mindannyian, legalább száztíz százalékra. Egy évig elég ez a tartalék és aztán újratöltjük a kimerült készleteinket. Azért meg kell, mondjam, hogy ma, amikor ellátogattunk Bodzával Gödöllőre, az időseinkhez, azt láttam rajta, hogy wellness ide, vagy oda, ő akkor a legboldogabb, ha dolgozhat.