2011. június 13., hétfő

Szerintem május az év legszebb hónapja, nagyon szeretem! - 26.

Két éve májusban jelent meg az első Bodza és a baba cikk. Igaz, hogy ez a mostani már a júliusiban fog világot látni, de azért most, amikor írom, még van aktualitása, nemrég zártuk a tavaszt.
Nem vagyok babonás, ezért eddig elhallgattam, de mivel ebben a számban a májust idézem, ezért akár stílszerű is lehet, hogy most jelentsem be azt a jó hírt, amit két éve is: növekszik a családunk. Októberben egy kislány érkezik hozzánk, így -egy időre- egyensúlyba kerülnek itthon a nemek, lesz három fiú és három lány.
Amúgy is jó volna, ha a nemek kicsit egyensúlyozódnának, de most a tagadószó mivoltára értem. Ugyanis Iminek a kedvenc szava a nem lett. Mindenre szereti mondani, még arra a kérdésre is, hogy kér-e sütit. Nemet mondani jó, hiszen eddig fel sem merült, hogy lehetséges. Csak mosolygunk rajta, sőt még örülünk is neki. Egy ismerős mondta, hogy Hollandiában, ahol ők élnek, a fejlődési státuszokban ebben a korban kérdés, hogy dacol-e, mond-e nemet a gyerek. Hiszen ez is az érés jele, az önállósodás egyik lépcsőfoka.
Csökkent is a családunk, mert az ideiglenes csapattagunk, Kefír elköltözött a saját, most már remélhetőleg végleges otthonába. Tartottam tőle, hogy mi lesz, mert egyszer már távol volt tőlünk három napot és Imi egyre csak kereste, sírt utána. Viszont amikor elköltözött nem volt semmi gond. Csakhogy rá egy hétre táborozni indultunk az Alapítvánnyal Berekfürdőre a gazdikkal együtt. Érdekes, mert ott, bár örült a viszontlátásnak, végig elfogadta, hogy Kefke Timivel van, vele alszik, vele játszik, vele dolgozik. Aztán eljött a vasárnap, a haza indulás időpontja. Timi nagyon kedvesen kijött integetni nekünk. Imi pedig egyre kétségbeesettebben próbálta Zolinak és nekem elmagyarázni, hogy véletlenül ott hagytuk a kutyust. Azt hitte, nem értjük, mit szeretne velünk közölni, ettől persze még jobban elkeseredett. Sírt egy nagyot, aztán ebben annyira elfáradt, hogy hazáig aludt. Ezt mondjuk nem bántuk, mert forró és hosszú volt az út. Itthon aztán pont a családi buli kellős közepébe csöppent, ahol annyian voltunk, hogy rögtön elfeledte minden bánatát. Azért néha azóta is emlegeti és mutat az ajtóra, hogy Kefír elment.
Engem is meglepett, hogy ha egy tag kiesik, mennyire megváltoznak az élet apró dolgai. A Szörpök szeretik Kefírt, kölyökkoruk óta ismerik. Mégis mindkettő valahogy megkönnyebbült, amit nem is gondoltam volna. Jaffa felhagyott az ugatással. Tudni kell, hogy jellemző rá, hogy ha stresszes életszakaszban van, pl. költözés, betegség…stb., akkor ő a külső zajokra jobban reagál. Szerencsére ez nem azt jelenti, hogy folyamatosan ugat, inkább csak jelez. Most, hogy visszaállt a rend, ez meg is szűnt azonnal.
Bodza viszont fifikásabb. Zoli szavaival élve egyszerűen csak szuka. Pár hete beteg volt. Húzta a lábát, alig akart enni, kedvetlen volt. Arra gyanakodtam, hogy kiújult a Lyme fertőzése, amit még hat éve kapott el. Akkor kikezeltük és azóta oltatom a betegség ellen, de egy ilyen kórnál sosem lehet tudni. Az állatorvosom is egyetértett, levette a vért, csinált Lyme tesztet és egy teljes vérképet. E-mailben küldte az eredményt, háromszor is átnéztem, minden értéke tökéletes és Lymre-ra negatív. Igazi aggódós gazdi révén sok-sok ismeretlen és egzotikus betegség lefutott az agyamban –természetesen mind rendkívül súlyos formájú-, csak egy nem jutott eszembe. A hipochondria. Akkor kattant be, mikor újra kétkutyásak lettünk és az én szegény nagybeteg kutyám hipp-hopp makkegészséges nem lett. Mintha elfújták volna minden gondját, baját. Hiába, hat év után is tud újítani a drága.
Van még egy változás, ami éppoly meglepő, mint Bodza titokzatos nyavalyája. Kefír távozása után fordult a kocka. Imi, amióta különbséget tud tenni az ebek között, azóta Jaffa-párti. Már írtam róla, hogy mennyire kimutatja kis kedvencének, hogy ő Ő. Mostanában viszont folyton azt hallom: Bobó, Bobó, gyeeee, Bobó! Nem tudom mi okozta ezt, azt sem, hogy meddig tart, mindenesetre őszintén szólva jólesik nekem. Eddig azt hittem, hogy a Bodza csak mellékszereplő a fiam életében.

Amint látható, tényleg szeszélyes egy május volt nálunk az idei. Viszont, ha lehet, köszönöm, a változásokból októberig most nem kérünk, nagyon jó így, ahogy van!