2011. január 22., szombat

A pörgős napok ősz óta nem csökkennek nálunk. - 21.

Ennek persze nagyon örülünk mindannyian.

Mi is történt az előző cikk óta? Talán furcsa lesz az ünnepekről írni, hiszen az újság februárban jelenik meg, már lassan készülődhetünk a tavaszra (hurrá!), de azért talán jó lesz nosztalgiázni.

Mikulás előtt rendeztünk egy második körös terápiás vizsgát az Alapítvány már dolgozó kutyáinak. Pénteken a Napraforgó Klubban vizsgázott a csapat egyik fele, szombaton pedig a Csalogány Iskolában a másik. Mi a szombati csapatot erősítettük. Délelőtt meg elmentünk a Mamami Klubba, azt nem lehet kihagyni soha, gondoltuk, azon már nem múlik semmi. Imi kifutkározta magát, én kicsit felejtettem a vizsgadrukkot, Zoli pedig szokás szerint falatozgatott a büfében a jobbnál jobb házi készítésű sütikből. Budaörsről Óbudára menet felkaptuk a kutyákat és irány a San Marco utca. A Kiscelli-San Marco sarkán furcsán döcögni kezdett az autónk: durrdefekt. Még jó, hogy nem vettem előjelnek, így is éppen eléggé izgultam. Szerencsére a testvéremék  tíz percre laknak onnan, a sógorom ott termett, gyors kerékcserét végeztek Zolival és mindenki megnyugodott. Előre vettük a Szörpöket a vizsgán, mert tudtuk, hogy a gyerekeknek ez óriási stressz, hiszen azok vizsgáznak, akik nekik a legfontosabbak. Jól is tettük, mert akkor vált felszabadulttá mindenki, amikor már örülhettünk a szép eredményeknek. Az egyik csoporttag, Andris a folyosón járkált és szidta a vizsgáztatókat, hogy milyen jogon jönnek ide ellenőrizni az ő barátait. Jobbnak láttam, ha ő kint is marad, nehogy egy szemrebbenésre is óvást nyújtson be.

A vizsgák után fellélegezhettünk és jöhettek az ünnepek. Nálunk szerencsére ismeretlen a karácsonyi stressz, megvan a szokott rend, amit szeretünk és máshogy nem is tudnánk elképzelni. Az ajándékozás pedig tényleg nem a pénzről szól, kézzel készítettet kap mindenki, kivéve a gyerekek. Természetesen a kutyákat is mindenhol várja egy-egy csomagocska. Hosszú évek óta van két gyerek –vagyis most már fiatal felnőtt- a munkahelyemről, akik velünk töltik a Karácsonyt, a Húsvétot és a nyári szünetből egy hetet. Évi és Jancsi most is jöttek, ami nagy öröm nekünk és nekik is. Ilyenkor Bodza meg Jaffa ágybakutyák lesznek, Jancsinak kell a derék- és lábmelegítő. Még a negyven fokos melegben is nyáron, nemhogy decemberben!

A két ünnep között a van a hagyományos családi találkozó az unokatestvéreméknél – azaz két emelettel feljebb- ahol akár negyvenen is össze szoktunk gyűlni. Volt, hogy Imit nem is láttuk, eljátszott a gyerekszobában a rokonokkal. Nagyfiú lett belőle, elismerem. A Szilveszter viszont csendesen telt, Imi és a kutyák aludtak, mi meg beszélgettünk, filmet néztünk. A Szörpök nem félnek a durrogástól, de Herold és Jack rettegtek szegények. Sosem értettem, hogy miért olyan jó móka ez az embereknek.
Sajnos szomorú dolog is történt. Imivel és Jaffával jártunk egyéni terápiára Sári nénihez, aki Altzheimer-kórral küzdött. Azt nem tudom megmondani, hogy ezeken a foglalkozásokon ki ért el nagyobb terápiás hatást a két fiú közül. Mindenesetre Sári néni négy teljes napig csak róluk beszélt a Franciaországból hazalátogató lányának és családjának. 26-án agyvérzést kapott és Szilveszter éjjelén meghalt. Előtte délután még meglátogattuk őt, békés volt, mintha aludna. A lányai pedig folyton kérdezgettek az együtt töltött időről, nagyon boldog volt az anyukájuk. Sokszor elmondta, hogy bárcsak lenne a háznál kicsi gyerek és egy kutya és rengeteget mesélt az ír szetterükről, Rokiról. Most már biztosan együtt labdáznak a Szivárvány hídon túl és onnan őrzik a két boldogsághozót, Imit és Jaffát.

No de nemcsak emberekkel vendégeskedtünk, jött hozzánk egy régen várt barát is. Most nem Müzli, hanem Kefír személyében. Kefír is egy mozgássérült-segítő kutya és jelenleg nálunk van telelésen. Csak két hétig, de még csak a fele telt el, úgyhogy nem bánkódunk. Imi rögtön a szívébe fogadta, puszilgatja őt is, ugyanúgy, ahogyan a háziakat. Egyik este letelepedett a földre a kedvenc mesekönyvével és felolvasást tartott a négylábúaknak. Próbáltam halkan odaosonni és fotózni, de a kutyák persze észrevettek. Imi viszont annyira belemerült a mesébe, hogy fel sem tűnt neki, miben mesterkedem. A fotót mellékelem is a cikkhez. A másik képen pedig beparancsolta a Szörpöket a ketrecbe, majd ő is helyet foglalt köztük. Hiába, tesók között csak így megy. A harmadik kép pedig megint nagy örömet szerzett nekünk, fő olvasómtól, Zsuzsától kaptuk, Bogyó az igazi spani és plüss Bodza és Jaffa szánkózni indult. Köszönöm itt is!
Mint láthatjátok, egyáltalán nem volt unalmas ez az időszak sem, szinte már el is felejtettem a tavalyi telet, amikor be voltunk zárva. Csak belejövünk mindenbe és a tél sem lesz már mumus számunkra. Úgyhogy most azt mondom, élvezzétek ki ti is a telet, ha van hó, havazzatok, ha jég, csúszkáljatok! Bár ma a kertben találtunk egy szirmát bontogató hóvirágot…