Esetismertetések

J. 13 éves, szomatikusan közepesen fejlett, ápolt, gondozott mozgássérült gyermek.

Diagnózis: tetraparesis spastica, mentális retardáció, pervazív fejlődési zavar. Izomtónusa testszerte fokozott. Önállóan fordul hátról hasra és vissza, kezeire támaszkodva önállóan felül. Vezetve járatható, térdét nem hajlítja, aritmiásan, keresztezési szándékkal lépeget. Karját nyújtja, kulcsolni, tapsolni tud. Célzómozgásokat pontatlanul hajt végre. Önellátási tevékenységekben aktívan részt vesz. Önállóan kanállal eszik, pohárból iszik, szobatiszta. Tisztálkodásban, öltözködésben segítséget igényel.
Foglalkozásokon élénk, aktív. Figyelme nehezen terelhető. Viselkedése erősen perszeveratív és sztereotíp.
Időszakosan váltakozva érdeklődését egy-egy szűk téma ragadja meg és attól nehezen, rövid időre lehet csak eltéríteni. Ezek az érdeklődését megragadó tárgyak megjelenésük jellegét, körülményeit és intenzitását tekintve bizarrnak nevezhetők. Pl. a fejbőr hajas részét különböző részekre osztja, azokhoz beszél, érdeklődését hosszabb időre kizárólagosan lefoglalják az olyan dolgok, mint pl. az agy, a fog-protézis, a szemetes, a szivacs. Ezeknek forrása időnként visszavezethető valamilyen mások számára jelentéktelennek tűnő saját élményre, pl. egy rajzfilmrészlet.
Korának megfelelő játékok nem kötik le. Egy-egy kedvenc tárgya van, amit barátjának nevez és beszélget vele, pl. lábsín, egy gomba képe, hengerlabda gyurmából készült mása. A tárgyakat szaglássza, nyalogatja, szájába veszi.
Értelmi állapotát még most, 13 éves korára sem tudták meghatározni, mert feladattudata nem alakult ki, viselkedése, gondolkodása nagyon tapadékony, egy-egy részletnél leragad, megáll, a tanórákba nehezen vonható be, figyelme 5-10 percig köthető le. Néha nehezebb mondatokat is önállóan és hibátlanul olvas, máskor egyszerű szavakat sem betűz helyesen.
Ha izgalma fokozódik, nem tud magán uralkodni, arca eltorzul, kiabál, nem jelenlévő személyekhez beszél.
Napjai rituálékhoz, kényszercselekvésekhez kötötten zajlanak melyek emberekhez, tárgyakhoz kapcsolódnak.
Néhány gyerekkel agresszív magatartású, őket vádolja „barátai” elvesztéséért. Vele nem mindennapos kapcsolatban lévő emberekkel elutasító, nem hajlandó beszélni velük. Egyre gyakrabban fordul elő nála autoagresszivitás, ilyenkor saját vállát üti, karját marja. Nyugodt szóra, simogatásra is csak nehezen nyugszik meg, majd kéri, hogy „dobd ki a rossz J-t!”. Az ilyen nagy intenzitású érzelmi állapotok után nagyon elfárad.

2007. januárban mozgás óra keretében kezdtük meg nála a kutyás terápiát csoportos foglalkozás formájában. Az első hónapban a kutyától tartott, illetve nem akart tudomást venni az ott létéről, velem szemben elutasítóan viselkedett, majd egy lassú nyitási folyamat után hirtelen rajongás alakult ki Bodza iránt, ezt követően pedig kérdéseimre egyszavas válaszokat adott, a tanév végére pedig már beszélgetni tudtam vele, sőt gyakran ő kezdeményezte a kommunikációt. Mozgásfejlesztésébe sikerült motivációként bevonni a kutyát, de így is csak rövid ideig volt hajlandó gyakorlatokat végezni és rendszerint azokba a feladatokba kapcsolódott be, melyek a legkevesebb mozgást igényelték a részéről, pl. padra támaszkodás, labdajátékok, a megterhelőbb mozgássorokat, mint pl. a versenykúszás, akadálypálya, vagy a kutyával együtt történő fordulássorozat, elutasította, de ilyenkor a tanterem széléről hangosan biztatta és szeretetéről biztosította Bodzát. Kapcsolatuk igen szorosra fonódott, olyannyira, hogy a gyermeknapi rendezvényre érkezett három mozgássérült segítő kutya bemutatóját sem volt hajlandó végignézni és a másik két ott dolgozó terápiás kutya, Oszkár és Jaffa távozását többször is követelte, mondván ez Bodza iskolája, nem az övék. Más kutya megérintését mereven elutasította. Ezen azóta is dolgozunk, jelenleg már képes megsimogatni Oszkárt, mert ő Bodza „férje” és Jaffát, mert ő Bodza testvére. Ezzel párhuzamosan próbálom rávenni, hogy Oszkár felvezetőjéhez, mint Bodzához kapcsolódó, de számára idegen személyhez is szóljon, ránézzen.

A tanév végén önmagához képest harmonikus lelkiállapotban volt, de a nyári szünet alatt rohamosan visszaesett, az idei tanévet igen rossz hangulatban, motiválatlanul és gyakori agresszív kitörésekkel kezdte meg. Szeptembertől a mozgásórájuk nem esik egybe a kutyás terápia napjával, de a gyermek kifejezett kérésére másik csoport foglalkozására eljárhat, melyet osztályfőnöke, mozgásnevelője és nevelőtanára is támogat, lehozatalát, felügyeletét biztosítják. A tanév első hetében külföldön tartózkodtam, ezért a terápia elmaradt, melyet erős negatív érzelemkitöréssel reagált le. A gyermekkel megállapodást kötöttünk, mely szerint akkor járhat kutyás terápiára, ha az osztályban is igyekszik megfelelően viselkedni, illetve a kutyás terápiával támogatott mozgásórákon addig maradhat lent, amíg aktívan bekapcsolódik a foglalkozásba, és részt vesz erejéhez mérten minden feladatban. A tavalyi tanévben aktivitást 5-10 percig, mostanra teljes tanórán, azaz 45 percig tudunk nála elérni. A mai napig a megállapodásunkat szépen betartja és a kutyához kötődő erős szeretete nemcsak a mozgásfejlődésben, hanem személyiségének, magatartásának és társas kapcsolatainak pozitív irányba való terelésében is kiemelkedően nagy szerepet játszik. Főbb céljaink a tanév során: finommotorika fejlesztése, két kéz összerendezett mozgásainak fejlesztése, állás-járásgyakorlatok, ügyességi feladatok, mozgásbiztonság fokozása, szem-kéz koordináció fejlesztése, agresszivitás, autoagresszió csökkentése, ismeretlen emberekhez, helyzetekhez való nyitottság kialakítása.
...

V. 9 éves, szomatikusan közepesen fejlett, ápolt, gondozott, súlyosan, halmozottan sérült kislány.

Diagnózis: tetraparesis spastica, anarthria, mentális retardáció. A mimikai izmok merevek, fokozott salvatio jellemzi. Végtagokban spasticus tónusfokozódás és paresis bal oldali túlsúllyal. Törzs, nyak hypotóniás. Törökülésben megtartja magát. Gurulással, vagy kúszással változtatja helyét. Hangra figyel, egyszerű utasítást végrehajt. Nem beszél, 2-3 nevet mond nehezen érthetően. Kívánságait, érzelmeit hangadással fejezi ki, illetve igen-nem gesztikulációval. Augmentatív kommunikációt tanul, körülbelül 40 képet használ.
Figyelme felkelthető, rövid ideig köthető le, környezete tárgyaira, eseményeire spontán terelődik, az idő múlásával mozgékonysága, terjedelme erőteljesen romlik, hamar fárad. Feladathelyzetbe rövid időre hozható, kilép, feladattartás deficites. Szemkontaktust rövid időre vesz fel.
V. súlyosan, halmozottan sérült, ezért nála a mozgásfejlesztéssel kapcsoltuk össze az észlelés-érzékelés fejlesztését is, beleépítve a bazális stimuláció elemeit is. Szinte minden feladatsort mondókával, dallal, vagy folyamatos beszéddel kísérünk, mert figyelme csak így tartható fent hosszabb idõn keresztül amellett, hogy Jaffa jelenléte az első perctől erős motivációt jelentett a számára.

A tavalyi tanévben az alábbi célokat tűztük ki magunk elé, amiket nagyrészt sikerült is megvalósítanunk:
- a kutya, mint lélegző, eleven lény megismerése, bevonása a világról alkotott képbe
- örömélmény biztosítása a közös játékon keresztül
- észlelési formák fejlesztése (látási percepció, tapintásos észlelés, hallás; térérzékelés)
- az idő, mint fogalom észlelése (a terápia mindig péntekenként történik, már hozzátartozik ennek a napnak a fogalmához)
- kapcsolatfelvétel elsajátítása (üdvözlés és elköszönés ceremóniája)
- munkakapcsolat kialakítása a kutyával a közös feladatokon keresztül, ezáltal a verbális és nonverbális kommunikáció fejlesztése
- érzelmi kapcsolat megélése
- a figyelem megtartásának fejlesztése, feladathelyzetbe hozás megkönnyítése az erõs motivációs hatás felhasználásával
- nagymozgások személyre szabott fejlesztése az utánzókészség javításával, és játékos versenyhelyzetekkel: forgás a kutyával együtt, kúszás segítséggel a kutyával versenyezve, felülés fekvésből szinkronban a kutyával
- finommotorika fejlesztése: célirányos nyúlás, fogás-elengedés (a spániel hosszú szõre, füle erre különösen alkalmas), simogatás, a szõr, fogak, nyelv eltérõ minõségének felismerése
- fej-és törzskontroll, szem-kéz, szem-láb koordináció javítása
- a kéz-és talptámasz kialakításában is segítségünkre van
- a helyváltoztatás örömének megélése és kompetenciaélmény: járássegítő eszközzel vagy kerekesszékkel történõ helyváltoztatás, a kutyát pórázon vezetve.

Az óra menete: a foglalkozás köszönéssel kezdődik, Jaffa mindenkit egyenként, személyesen üdvözöl, és lehetőséget ad a személyes kapcsolatfelvételre (verbális üdvözlés vagy taktilis kapcsolatfelvétel). Ezután közös játék, majd egyéni fejlesztés történik. A végén szintén közös élményt nyújtó feladat, majd közös elköszönés következik. Ez minden egyéb órán is így van, tehát nem csak V.-ék csoportjában, de nála azért különösen fontos, mert nehezen bírja kivárni, hogy sorra kerüljön, illetve nem tolerálja, hogy rajta kívül másé is legyen Jaffa, ezért különös hangsúlyt fektettünk az óra felépítésére, kiemelve a csoport szerepét.

Fejlesztési céljaink az idei tanévre: mozgásfejlesztés (nagy és finommotorika), figyelmi funkciók fejlesztése, beszédindítás, beszédkésztetés fokozása, augmentatív kommunikáció erősítése, együttműködés fokozása, feladattudat kialakítása.
...

M. 11 éves, szomatikusan megfelelően fejlett magatartászavaros gyermek.

Feladathelyzetbe nehezen hozható és rövid ideig tartható meg. Öntörvényű, szabályokhoz nem alkalmazkodik.
Mozgáskoordinációja szegényes. Rajzai bizarrok. A gyermeknél ép értelmi állapot tapasztalható, melyhez alacsony szintű tolerancia, szórt figyelem, fáradékony, agresszivitásra hajlamos magatartás, gyenge verbális készség, fejletlen finommotorika társul.
A TEGYESZ 2002-ben vette átmeneti nevelésbe két testvérével együtt. Elhelyezésükre az apa agresszív viselkedése, illetve az anya idegi összeomlása miatt került sor. Tanítása kis létszámú fejlesztő osztályban lehetséges, egyéni bánásmód és gyógypedagógiai megsegítés mellett. Az első osztályt ilyen körülmények között is háromszor ismételte, mert nem, vagy csak nagyon nehezen vonható be a tanulási folyamatba. A gyermekotthonban pedig 2006-ban súlyos magatartászavara miatt ki kellett emelni a családias csoportból és speciális, különálló lakóotthonba helyezni, ahová csak a legnehezebben kezelhető gyerekek kerülnek.
Viselkedése általában negativisztikus, a feladatvégzést megtagadja, gyakran csapkod, dobálózik, káromkodik, a gyermekekkel sűrűn, a felnőttekkel szemben néha agresszivitása tettlegességig fajul.
Beszédkésztetése kicsi, szókincse szegényes, egyszerű mondatokkal fejezi ki magát. Értelmi állapotát az elmúlt öt évben nem sikerült értékelhetően kivizsgálni, mert folyamatos motiválás és intenzív irányítás mellett is csak három szubteszt sor elvégzésére volt hajlandó. A pedagógiai vélemény és a szakértői vizsgálat alapján értelmi állapota az ép övezetbe tartozónak ítélhető.
Erős nyugtatókat szed, melyek adagját idén meg kellett duplázni.

2007. január óta heti két órában jár hozzám M. fejlesztésre, egyik ebből kutyás terápiával támogatott. Gyakorlatilag a terápia engem is támogat a munkámban, mert így tudtam rávenni M-ot arra, hogy a másik órán tanuljunk, illetve egyáltalán elkezdjünk valamit csinálni, de ha őszinte akarok lenni, akkor arra is, hogy ne beszéljen velem durván, vagy ne bántalmazzon, ahogy elég gyakran más pedagógussal teszi, aki tanulásra akarja rábírni őt. Ez sajnos elég szomorúan hangzik, de M. igen súlyos magatartászavarral és adaptációs problémákkal küzdő gyermek, akinél az ilyen viselkedés mindennapos. Az elején kétségeim támadtak, hogy egy ennyire kemény gyereknél hogyan is fognak beválni a bohó spánielek, valahogy inkább egy argentin dogot, vagy egy rottweilert tudtam volna mellé elképzelni szöges nyakörvben, nem az én két idétlen kutyámat. Félelmeim ellenére Bodzával első látásra szerelem volt az övék, bár M. ezt nagy macsósan az első hetekben még csak azzal mutatta ki, hogy már becsengetés előtt ott toporgott a termem ajtajában, hogy bejöhet-e. Nagyon lassan hitte el, hogy őt valaki tényleg szereti és ebből gondok is adódtak, mert ha elmaradt egy óra betegség, vagy ünnepnap miatt, nagyon megviselte őt lelkileg. M-nál a legfontosabb dolog az volt, hogy a kutya maximálisan elfogadta őt minden nehézségével együtt, nem váltott ki belőle agressziót, ahogy a gyerekek, vagy a felnőttek, ugyanakkor mégis egy szabályrendszert állított fel számára és a terápia csak úgy működött, hogy ezeket a szabályokat be kellett tartani, ami egy öntörvényű gyermek számára igen magas követelményt állít fel.
Évvégéig annyit tudtunk nála elérni, hogy velem szemben úgy viselkedett, mint egy átlag gyerek a tanárával és a kutya jelenlétében (heti egy nap) szünetekben sem bántotta az iskola tanulóit, vagy tanárait.
Sajnálatosan az önkormányzat bezárta az iskolát, ami nagy veszteség, mert speciálisan magatartás problémákkal küzdő gyermekek intézménye volt. Így M-ra várt egy iskolaváltás, amitől nagyon féltünk. Ezen kívül a nyáron édesapja durván bántalmazta a családját és ezért a hétvégi hazamenetelek is megszűntek M. számára.
A tanév elején két hétig külföldön voltam, de hazatértemkor már várt az üzenet a gyermekotthon vezetőjétől, hogy egyeztessünk időpontot a kutyaterápiára M. részére, mert nagyon rossz állapotban van, még a tavalyihoz képest is. Beszéltem akkor az iskola igazgatójával is, ahová M. került és elmondta, hogy gyakorlatilag nem lehet bent tartani a gyereket az osztálytermemben, illetve egy alkalommal úgy vállon rúgta az osztályfőnökét, hogy felhasadt a bőre. Az iskolában működik kutyás terápia egy másik alapítvánnyal, de arra nem akar járni.
Az első találkozásunktól tartottam, mert megfordult a fejemben, hogy ránk is mérges lesz és elutasít minket. Az igazgatónőnek küldtem mailben képeket, melyeken M. és Bodza szerepel és elmesélte, hogy annyira örült neki M., hogy még arra is hajlandó volt, hogy az ölébe üljön, mert a vezetőnő cselesen csak így engedte a géphez. És ölbe ült az a gyerek, akinek a fejét sem lehet megsimogatni. A portán várt minket és Bodza szerencsére éppen úgy örült neki, ahogyan ő nekünk, rohant felé és percekig egymásba bújva ültek a földön. Elmentünk sétálni, gyakorlatilag nem terápia volt, csak egy találkozás és megbeszéltük, hogy ezentúl minden hétfőn újra jövünk. Elõször mutatott igazi boldogságot az arca, január óta még sosem láttam rajta. Beszélgettünk mindenféléről, éppen a sportautókról tartott nekem kiselőadást, mikor egyszer csak durcásan és könnyes szemmel rám nézett és mérgesen ezt mondta: Tudjátok ti azt, hogy mennyire hiányoztatok nekem?

M-nál azt gondolom, hogy az idei és talán a jövő évi célunk csakis az, hogy valahogy visszavezessük őt az emberek közé és egy olyan magatartást alakítsunk ki nála, amivel elviselhetővé tesszük számára és nem utolsó sorban a környezete számára az együttlétet.
...

É. értelmileg akadályozott gyermek, szomatikusan gyengén fejlett, barátságos, közvetlen kislány.

Együttműködő, jól motiválható, jól irányítható, figyelme könnyen felkelthető és hosszan leköthetõ feladattudata kialakult. Beszéde érthető, bár fogrendellenessége miatt hibásan ejt egyes hangokat. Beszédkésztetése nagy. É. gyermekvédelmi gondoskodás alatt áll, rokonai egyáltalán nem tartják vele a kapcsolatot, ezért kedélyállapota gyakran labilis. Mind az osztályban, mind a lakóotthonban jellemzőek rá a dühkitörések, a szélsőséges kedélyállapot, illetve az egyik lánnyal folyamatosan áll közöttük a harc, ami sokszor tettlegességig is fajul. Látszólag ok nélkül elsírja magát, egyes felnőttekkel elutasító, másokhoz viszont túlzottan ragaszkodik, kötődése bizonytalan és nem megfelelő. A kutyákhoz való kapcsolata ambivalens volt, mert fél a kutyáktól, de ugyanakkor Bodzához közelíteni szeretne és kéri, hogy részt vehessen a terápiás foglalkozásokon. Akkor még csak kísérleti jelleggel folyt a terápia az iskolánkban és csak a saját osztályomban tartottam, de a gyermekotthonos kollégák és Évi nevelőtanára kérték, hogy próbáljuk ki, hátha jó hatással lesznek a kislányra a foglalkozások.
Szerencsésen kezdődött a dolog, mert a lakóotthonukból - ahol négy lány lakik -, hárman aktívan jártak terápiára és pont az a kislány, akivel a konfliktusok vannak, kijelentette, hogy ő nem akar. Így ez volt az egyetlen pont, ahol É. nélküle lehetett, mert az osztályban és a gyermekotthonban is együtt vannak, gyakorlatilag így a nap 24 órájában fennáll köztük a feszültség. A mai napig létezik köztük feszültség valamilyen szinten, de igazából ez egyik helyszínen sem okoz már gondot. Nem állítom, hogy csakis a kutya hatására szűnt meg, de biztos, hogy szerepe volt benne, mert azt a saját életünkben is tudjuk, hogy ha két ember között feszült a légkör és az egyik kiszáll belőle, akkor egyszer csak elmúlik, vagy csökken a negatív érzés, mert egész egyszerűen okafogyottá válik.
É. nagyon jó kapcsolatot alakított ki mindkét kutyámmal és különösen ragaszkodik hozzájuk. Úgy tűnik, hogy a kutya az egyetlen az életében, akihez normális kötődéssel tud kapcsolódni, nem akarja sem birtokolni, sem kisajátítani, ahogy a hozzá közel álló felnőtteket. Ez a másik célunk a kislánynál, ami még sajnos nem oldódott meg teljesen, de javulás és pozitív változások már elkezdődtek.
A terápia mindig csoportos formában zajlik, előre meghatározott menettel, ahogy azt már V. esetismertetésében bemutattam, É-nél is nagyon fontos volt, hogy figyeljen társai igényeire is, ne legyen féltékenykedés, tanuljon meg örülni a másik gyerek sikerének is. Tapasztalataim szerint az értelmileg akadályozott gyermekeknek biztonságot ad az ismétlés, az azonos elemek szerepeltetése, ezért a keretköszönés - a terápia elején és végén történő rituális köszöntés és búcsúzás - és egy állandóan ismétlődő játék (a nyomozós) minden egyes foglalkozáson jelen van.
É-nél a személyiségformálás mellett különös hangsúlyt fektettem a beszédfejlesztésre. Neki Bodza és Jaffa csak akkor csinálja meg a feladatot, ha helyesen ejti ki a szavakat, illetve nehézségtől függően legalább törekszik a helyes kiejtésre. Szinte minden foglalkozáson szerepet kap a mondatalkotás, a határozós formák, a jelzős kifejezések, kérdés, felelet, felszólítás gyakorlása és ezek mellett észrevétlenül elérjük az értelmileg akadályozott gyermekek beszédfejlesztésében a legfőbb célunkat, mely nem más, mint hogy a beszéd révén a kapcsolataik bővüljenek, ami először a kutyával, majd a kutyán át az emberekkel is megvalósul.
...

Igyekeztem egymástól különbözõ gyermek fejlesztését bemutatni, remélem jól érzékelhetőek volt a velük való munkában adódó egyezőségek és különbségek.
M. és J. esete azért nem mindennapi, értem ezt úgy, hogy ők szélsőségesen nehezen kezelhetők a saját közegükön belül is, de azért választottam ki őket, mert nekem ők ketten a példák arra, hogy mi a kutyáinkkal mindenkihez megtalálhatjuk az utat, azokhoz a gyerekekhez is, akiket reménytelennek nyilvánítanak. Így összegzésként a négy esetrõl azt szeretném elmondani, hogy úgy érzem mindenhol a kutyához való ragaszkodás váltotta ki a fejlődést, olyan fejlődést, amit valószínûleg csak mi emberek, pedagógusok, pszichológusok, szülők nem tudtunk volna elérni a gyerekeknél. Nem azt mondom, hogy a kutyás terápia egy mindenek felett álló csodálatos módszer, de azt igen, hogy nagyon nagy segítséget ad a kezünkbe. Ez azonban felelősséggel is jár. 

Nem mondom el a hagyományos és már sajnos banális Kisherceg idézetet, de ha elkezdünk terápiázni, akkor gondoljunk át bizonyos dolgokat még a legelején:
- vajon meddig tudom ezt vállalni
- tudok-e olyan biztos pontot és kötődést nyújtani a gyereknek, mint amekkorát ígérek neki azzal, hogy beteszek az életébe valakit, akihez úgy fog ragaszkodni, mint addig esetleg senki máshoz
Még egy utolsó mondat, amiért talán megköveznek a gyógypedagógus kollégáim, de mind a négy esetben láthattuk, hogy az a feltétel nélküli szeretet, amit egy kutya adhat, segített a gyerekeknek és nekünk, gyógypedagógusoknak elérni bizonyos pozitív változásokat, így azt gondolom, hogy a lényeg mégsem a mozgás, a beszéd, vagy a figyelem fejlesztésén, hanem az érzelmi többleten van.