Te kit választanál? - 19.

Kata nevű olvasónk írt egy hosszabb e-mailt, amiben segítséget kér. Van egy ír szetterük, aki velük él a kétszobás lakásukban. Hosszú ideje tervezték a babát és most sikerült, túl vannak már az első trimeszteren. A védőnő „kutyaellenes”, vagy legalábbis nem szereti, ha a kutya a gyerekkel egy légtérben él. A védőnő rosszallásán felbuzdulva Kata fél családja megkezdte a kutyaeltüntető hadműveletet és ostromolják a kismamát, hogy mielőbb keressen új otthont Lizi számára.

A Bodza és a baba első részében írtam erről, akkor megkérdeztem az állatorvosunk, és a nőgyógyászom véleményét. Mindketten úgy vélték, hogy megfelelő higiénés szabályok mellett semmi akadálya a kutyatartásnak sem várandósság alatt, sem a baba születését követően. Igazából nem is értem hogy merül fel az bárkiben, hogy ha megszületik (megfogan) a gyerek, akkor a kutya menjen a háztól, vagy a lakásból. Ha eddig családtag volt, most kiszorítja egy új szereplő?

A higiénés szabályokról most nem írnék hosszan, egyrészt, mert visszakereshető az első cikk (2009. májusi), másrészt, mert szerintem rém egyszerűek. A kutya legyen rendszeresen parazita mentesítve -féreghajtás, kullancs és bolha elleni védekezés-, kapja meg az oltásokat, ha a szőre igényli, akkor három-négyhavonta vigyük el kozmetikushoz. Emellett nyilván mindenki feltakarít a kedvence után és a gyerek nem tapicskol nyakig kutyaszőrben, vagy a sáros talpnyomok között.

Az együttélés szabályairól is írtam már, itt is az élni és élni hagyni alapelvet kövessük: a kutya nem bánthatja a gyereket, de a gyerek sem okozhat fájdalmat a kutyának, vagyis mindkét fél tartsa tiszteletben a másikat. Ha bármilyen viselkedési probléma adódik az együttélés során, érdemes kiképző segítségét kérni, sokszor nem is olyan bonyolult a helyzet, mint amilyennek mi látjuk.

A kutya-ember kapcsolat is volt már terítéken, igaz eddig csak terápiás vonatkozásban. Vajon csak a sérült gyerekeknek segít a kutya jelenléte?

Megfigyelések szerint a kutya-gazda kapcsolat nagyon hasonló a szülő-gyerek viszonyhoz; ugyanolyan aszimmetrikus és függőségen alapuló viszony, s az emberek hajlamosak úgy tekinteni a kutyájukat, mint aki a családban a gyerek szerepét tölti be (Collis, 1995). 
Kísérleti szituációkban végzett megfigyelések szerint a kutya-ember kötődés pszichológiai jellemvonásai nagyon hasonlóak a szülő-gyerek kötődési kapcsolathoz (Topál és mts., 1998). 
Jól ismert, hogy az emberi kapcsolatok prototípusa a gyerek-szülő kötődési viszony, minden egyéb társas viszonyunk ebből eredeztethető, és az emberi kapcsolatok terápiás hatásának is előfeltétele, kulcsmomentuma a kötődés. Több vizsgálat utal arra is, hogy a kutya fontos lehet a gyerekek személyiségfejlődésében. Egyrészt kedvező hatással van a gyerekek szociális és érzelmi fejlődésére: a kutyával rendszeres kapcsolatot tartó gyerekek konfliktuskezelési képessége jobb, mint társaiké, s empatikus készségük is javul (Filiatre és mts., 1986), másrészt úgy tűnik, hogy a kutyával való interakciók elősegítik a helyes társas viselkedés elsajátítását, s így javítják a gyerek közösségbe való beilleszkedési készségét (Millot és mts., 1988). 
Több tanulmány szerint a gyermekek stresszhelyzetben érzelmi támaszként használhatják a kutyát, mely így jelentős stressz-csökkentő tényezővé válhat. A kutyával való rendszeres kapcsolat segíti a gyerek identitásfejlődését és a társas kapcsolatok elsajátítását (Endenburg & Baarda, 1995).

Tudom, hogy ennek az újságnak az olvasói egy percig sem kételkednek abban, hogy mekkora pluszt hoz az életünkbe a kutyánk, de talán azoknak egy kis segítség a fenti kutatás-gyűjtemény, akik gyakran kapnak a fejükre, hogy a kutya továbbra is fontos maradt az életükben a gyerekszülés után is.

Egy ismerősöm ilyenkor csak azt szokta mondani, hogy aki nem tudja felelősséggel eldönteni a kutya családba fogadása előtt, hogy az elkövetkezendő tíz-tizenöt évben belefér-e az életébe a kutya (gyerek, munka, költözés…stb), az vegyen inkább kaktuszt.

Te is más vagy, te sem vagy más - 18.

"Aki mindig meg akar felelni mások elvárásainak, az lemondott arról a lehetőségről, hogy önmagáért szeressék."
 Darnel Christian

Mikor Imi még odabent volt - a gyerekek kérésére- minden terápiás foglalkozás egy részén pocakon át kommunikált a csoportommal. Kicsit misztikusan hangzik, de én vagyok a tanú arra, hogy valóban működött. A baba egy bizonyos kor után érzi, hallja a külvilágot és hiszek benne, hogy a felé áramló energiákat is. Nem véletlenül kérdezik meg minden felmérésnél az anyát, hogy várt terhesség volt-e, milyen hangulatban telt a várandósság…és így tovább. Imi a gyerekektől rengeteg szeretetet kapott már akkor, amikor még nem is látta őket. Egyik alkalommal Erika hosszan nézett maga elé és amikor megkérdeztem, hogy min gondolkozik, akkor azt felelte, hogy azon, vajon Imi elfogadja-e őket olyannak, amilyenek.

Nehéz kérdés, hogy milyenek is vagyunk. Kinek mi az erőssége és a gyengesége. Milyenek is ők? Nehezen tanulnak, akadályozott az értelmük. Viszont az érzelmeik mindig őszinték és nyitottságuk többszöröse a miénknek. Ők feltétel nélkül szeretnek. Nem azért, mert hoztál csokit, mert szépeket mondasz, vagy mert sok a pénzed. Önmagadért, ami vagy. Jó tükrök.

A kutyás terápia fő eleme pont ez a feltétel nélküli elfogadás és szeretet. Hiszen a kutya nem válogat, azt szereti, akitől szeretet kap. Képzeljétek csak el, hogy milyen érdekes megtapasztalni, amikor ez oda-vissza megy!

Egy alkalommal kutyás táborban voltunk és reggeliztünk. Az egyik nagyfiú, vagyis inkább fiatalember felénk fordult és ezt mondta: Köszönöm, hogy gondoskodtok rólam és ilyen finom ételeket kapok! Ezután váratlanul sírva fakadt. Bodza a következő pillanatban már az ölében ült, pedig nem hívta senki. Úgy érezte, ott a helye. Árpi neki suttogta a fülébe a gondjait. Ő otthon nem ehhez szokott, gyakori a kiabálás, nem ülnek le együtt az asztalhoz és nem beszéli meg vele senki az aznapi történéseket. Miután elpanaszolta bánatát Bodzának, megköszönte neki, hogy meghallgatta, letörölte a könnyeit és folytatta a napját, mintha mi sem történt volna.

Egy másik emlékezetes eset már akkor történt, amikor erősen látszott rajtam, hogy 2 in 1 vagyok. A lakóotthonos lányokkal utaztunk együtt a villamoson. Körbevettek, csacsogtak, mosolyogtak, mint ahogy azt a tizenéves lányok szokták. A körülöttünk lévő emberek közül többen félrehúzódtak tőlünk, sajnos ez nem ritka. Egy megállóval előbb szálltak le, mint én. Búcsúzáskor kaptam két puszit mindenkitől az arcomra és Imi egyet a hasamra. Teljes természetességgel. Az utolsó megálló megtétele alatt új szomszédaim lettek a villamoson. Egy pár tini, kb. egyidősek az „én lányaimmal”. Fogták magukat és rágyújtottak. Senki nem szólt rájuk, a döbbenettől én sem. Azért sokáig motoszkált az agyamban, hogy melyik társaságnak nagyobb a fogyatéka és milyen téren.

Imi eddig még csak két alkalommal találkozott a gyerekekkel. Először a keresztelőjén. Nagyon érdekes volt, mert a rengeteg vendég között mindig őket kereste a tekintetével. Mosolygott rájuk, integetett nekik.

Ezután a nyaraláson találkoztak Zamárdiban. Amikor bementünk a lakhelyükre, hirtelen megijedt, mert körülbelül húsz gyerek csüngött a nyakamban két perc leforgása alatt. Aztán a délutáni –a mi nyaralónk kertjében való- találkozásukkor már ismét kinyílt a mosolyalbum. Évi levette a lábáról az Egyszer egy hétpettyes katicabogárka című dallal, Erika pedig abban a kegyben részesült, hogy meg is uzsonnáztathatta. Igen, pont Erika. Így legalább már egy szemernyi kételye sem maradt.
Azért vettem elő ezt a témát, mert rendszeresen érdeklődtök a kutyás terápiáról és a Kutyával az Emberért Alapítványról. Mindig örülök ezeknek az e-maileknek, mert ez az a téma, amiről bármikor bármennyit képes vagyok beszélni/írni.

A másik oka annak, hogy ebben a számban a terápiás munkáról is írtam az, hogy végre elég nagy ahhoz Imi, hogy hetente kétszer két órára Bodzával és Jaffával eljárjunk a többi gyerekemhez. Akik persze nem vérszerinti gyerekeim, de mégis úgy érzem, hogy összetartozunk. Ezek az alkalmak hihetetlenül feltöltenek mindhármunkat. Abban is biztos vagyok, hogy ha én feltöltődöm, abból Imi (és Zoli) is csak nyernek.

Olyan, mintha átcsöppennénk egy másik világba, ahol egészen mások az értékek. Jó lenne, ha ez a nem egy, vagy két világ lenne, hanem sikerülne végre összehozni a csapatokat és nem támasztanánk olyan elvárásokat egymással szemben, aminek nem lehet és nem is kell megfelelni. Volna mit tanulnunk egymástól!

Pótmamák és pótpapák - 17.

Nálunk alapelv, hogy ha megyünk valahová, akkor mindenki jön. Ezért van kombi autónk. 

De vannak helyek és helyzetek, ahonnan valaki(k)nek néha ki kell maradniuk, mert egész egyszerűen nem lehet megoldani, hogy ott legyenek. Az első ilyen eset az esküvőnk lett volna, de végül sikerült megoldani, hogy a Szörpök is jelen legyenek. Azt nem mondhatom, hogy áhítattal néztek, sőt, Jaffa egyszer közbe is kiáltott, de ott voltak piros és zöld masnisan, frissen kozmetikázva, ahogy illik. Még az ünnepi menüből is falatoztak.

Aztán a szülésre már nem jöhettek be, bár lehet, hogy elkélt volna egy kis terápia nekünk közben. Eredetileg úgy volt, hogy Apu vigyáz rájuk. Ő ugyanis a fő kutyaszitterünk. Imi azonban úgy döntött, hogy gyorsan érkezik, így nem volt ideje feljönni Balatonról a kutyákért. Végül Anyunál kötöttek ki és együtt izgultak a család kórházban lévő tagjaiért.

Ezután eltelt egy év és nem kellett se pótmama, se pótpapa senkihez. Idén nyáron viszont mindenki kivette a részét a gyerek- és kutyavigyázásból. Az történt ugyanis, hogy elhatároztam, hogy lerakom végre a jogosítványt. Ez így nem teljesen igaz, mert már évekkel ezelőtt elhatároztam, de eddig csak gondolat volt részemről. Összeültünk Zolival és kimondtuk a végítéletet: muszáj megtanulnom vezetni, mert egy totyogóval és két kutyával igencsak nehézkes a BKV-n utazás. Azt hiszem, én sokkal jobban tartottam attól, hogy Imi mit csinál majd nélkülem azokon a délelőttökön, amikor a volán mögött ülök. Hogy mit is csinál? Általában sokat nevet, játszik, dumál - néhány érthető szóval, de leginkább a saját nyelvén-, eszik, alszik, motorozik. Szóval mindazt, mint amikor velem van. Könnyes búcsú is csak nagy ritkán fordul elő. Nála az első számú pótmama a Nagymama. Mellette ringbe száll a Keresztmama és a Nagyapó is. Viszont, aki elmaradhatatlan, pótolhatatlan és egyébként is leglegleg, az a Keresztlányom, az unokatesó, imádott Zea. Ha ő ott van, minden rózsaszín és megy a móka folyamatosan. A családban eddig ő az egyhuzamban leadott puszik rekordere. Imi egy szeretetrohama alkalmával tizensok puszival halmozta el bálványát.

A kutyák lényegesen kevesebbszer maradnak másra. Nyilván ez abból adódik, hogy őket egyedül is lehet hagyni. Ebben az évben két ilyen hétvége volt. Mindkétszer Nagyapót vetettük be. Egyik alkalommal mi is Balcsin voltunk és ők is, csak éppen egymással szemben, a túlparton. Sajnos, ahol mi megszálltuk, lakott egy cica, aki mint háztulajdonos, vétójoggal bír a kutyákkal szemben. Így kerültek a Szörpök Ábrahámhegyre Apuékkal. Ott egy nagy ház van, emelettel, sok szobával. Azon a hétvégén éppen jó idő volt, így az összes szoba megtelt. Tizennégy ember nyaralt lent, kettő kivételével mind egyetemista. Meg Bodza és Jaffa. Sőt szombaton jött egy három hónapos basset hound is. El lehet képzelni, mi zajlott a kertben. Apukám nagy lelkesen két-három óránként smsezett, vagy hívott, annyira élvezte az egészet. No meg az ebek is. Jaffára szép napok virradtak, mert a fiatal társaságból mindig volt valaki, aki dobálja neki a teniszlabdát. Bodza és a kiskutya néha kidőltek a sorból, de ő fáradhatatlan volt. Apu mesélte, hogy vasárnap a csapat kimondta az ítéletet: Bodza sokkal jólneveltebb, okosabb és nyugodtabb, de Jaffa az igazi arc. Többen jelentkeztek érte. Azért úgy döntöttünk, ha már élete első négy évét velünk töltötte, maradjon velünk még legalább tizet.

Ezen a hétvégén mi hármasban Zamárdiban voltunk ismét. Egyik alkalommal, amikor a strandról sétáltunk vissza a házba, a hiányzókon elmélkedtünk. Egymást győzködtük, hogy milyen jó most nekünk. Nem kell sietni, hogy a kutyák ne legyenek bezárva, amíg mi lubickolunk. Nem kell naponta kétszer átnézni a kertet zacskóval a kezünkben. Nincs kutyaszőr a nyaralóban. Hiába soroltuk a jobbnál jobb érveket. Abban maradtunk, hogy akár kutya, akár gyerek nélkül megyünk valahová, az biztos, hogy sokkal nyugisabb és lustizósabb, de egyben unalmasabb és csöndesebb is. Márpedig mi szeretjük a pörgést és a hangzavart, még akkor is, ha a hétköznapokban néha-néha morgunk miatta. Az alapelvünk megdöntetlen maradt: ha csak lehet, együtt megyünk, mind az öten, mert ha bárki is máshol van, az már nem a mi bulink.

Nekem a Balaton a riviéra… - 16.

…folyton ez megy a fejemben, mert nagy társaságunk egyes tagjai vagy százszor elénekelték ezt a felejthetetlen (!) slágert az utóbbi két és fél hétben. A sokat emlegetett időjárás megint a bolondját járatta velünk. Leutazás 23-án kánikulában, majd megfőttünk, mert a klímát nem akartuk bekapcsolni, nehogy megfázással indítsunk. Leérve nagy csobbanás a Balcsiban, ami majdnem olyan meleg volt, mint a levegő. Imi még csak ismerkedett a vízzel, de nem volt ellenére a barátkozás és nemsokára boldog húúú meg brrrr hangokat hallatva szelte a habokat a babaúszójában. Milyen jól tettük, hogy egyenesen a tóba rohantunk, mert ottlétünk alatt többé ilyen meleg nem lett és Imivel együtt ezen kívül mindösszesen négyszer tudtunk fürdőzni. Még aznap este beköszöntött ugyanis az ősz. Ami ki is tartott a mai napig, mikor újra kánikula van és én újra itthon ülök a számítógép előtt és pötyögöm be a balatoni emlékeket.

Hogy mit lehet csinálni három gyerekkel - ebből kettő egy éven aluli, bár ez is csak féligazság - és három kutyával a Balaton parton esős időben két hétig? Ööööö, sétálni, labdázni, sétálni, játszani, sétálni. Folytassam? Jó, azért most sarkítok rendesen, megoldottuk, de valljuk be, nem erre számítottunk.

A fürdőzés biztos elvette volna az eszemet, vízimádó vagyok ugyanis, akárcsak Bodza kutyám, de pancsimegvonás alatt sokszor járt két kérdésen az agyam. Mindkettőre van biztosan épeszű magyarázat, de mint tudjuk, a kutyások nem nevezhetők átlagos gondolkodású embereknek. Értetlenkedem azon, hogy ha a Balaton mindenkié, akkor miért van szinte mindenhol fizetős strand? Találtunk szabadstrandot, szerencsére a mi környékünkön több is volt, de van olyan település, ahol csak belépővel mehetsz a vízbe.

A másik felmerülő problémám az, hogy miért tilos mindenhol a kutya fürdetése? Strandon mondjuk megértem, ne ott rázza meg magát Blöki, ahol Béluska éppen eszi a vattacukrot. De egyéb helyeken? Nyilván tudom én is, hogy vannak illegális praktikák a kutyacsobbanásra, de miért kell ehhez folyamodnom? Erre nagyobb gondot fordítanak a közteresek, mint mondjuk arra, hogy a játszóterek homokozóit éjszakára leterítsék, hogy ne ott végezzék dolgukat a cicák. Mielőtt bárki is azt gondolná, hogy gyerek- és kutyasoviniszta vagyok, nem igaz, csak most éppen ez foglalkozat. Annyira, hogy szívesen vitáznék/eszmét cserélnék róla veletek is. Írjatok bátran!

Három kiemelkedő eseménye volt nyaralásunknak, időrendi sorrendben írom, mert nem is tudnék választani. Az iskolánkból azok a gyerekek, akik gyermekotthonban (értsd állami gondozásban) nőnek fel felnőttként tovább költöznek szociális otthonokba, melyek többnyire vidéken vannak. Az egyik ilyen Kéthely, nem messze a Balatontól. Több tőlünk kikerült fiatal él ott. Minden évben legalább egyszer meglátogatjuk őket. Most is így tettünk. Jaffa gyengélkedett, így ő otthon maradt Nagyanyóval, de Bodzát elvittük. Könnyfakasztó látni, hogy a kutya mennyire nem felejt. Régi barátja, Reni is ott lakik, imádták egymást. Mikor leköltözött oda Bodzával mi kísértük le. Ennek már három éve. Most ugyanúgy bújtak egymáshoz, ahogy akkor, mintha el sem váltak volna. Homályos lesz a monitor, ha eszembe jut. Vagy ez nem is a gép hibája?

Ezt követte Imi szülinapja. Az Alma együttes Ma van a szülinapom dalát hallgattuk már több napja, mikor is végre aktuális lett. Volt torta, három is, két kicsi a babáknak és egy nagy a felnőtteknek. Imi nyakig tej-tojás és cukormentes túrókrémben úszott miután közös erővel elfújtuk azt az egy szál gyertyát. A maradékot pedig a szokásos rend szerint a kutyák csipegették fel az etetőszék alól.

Aztán az utolsó előtt-előtti nap Zoli azzal állított be, hogy a gyerekeimet látta Zamárdiban a bolt előtt. Gyors nyomozást lefolytatva kiderült, hogy valóban ők voltak. Még gyorsabb nasivásárlás és már robogtunk is a gyermekotthon felé. Ott nyaralt ugyanis a Csalogány (ez a munkahelyem beceneve). Volt nagy öröm! Persze az első kérdés: a kutyák is itt vannak? Naná, csak éppen a kertben maradtak. Ezt gyorsan orvosoltuk is, a csendes pihenő után egy kis csapat átjött kutyarápiára. Ez gáborul a kutyás terápiát jelenti. Persze nem volt rápia, csak játszadozás, de a gyerekeknek már minden együttlét a Szörpökkel terápia néven fut. Ahogy elnéztem, Bodza és Jaffa számára is legalább akkora felüdülés volt, mint kis kedvenceiknek. Közben és utána jó sokszor elmondtuk, hogy de jó, hogy a Nagyanyó nyugdíjas lett és újra mehetünk a Csalogányba a mieink közé!

Szóval így összegezve azért mégiscsak élménydús nyaralás volt, még ha nem is úgy alakult, ahogy gondoltuk. Azt pedig igazán megtanulhatnánk már, hogy ne tervezzünk be semmit, mert úgysem úgy történik és lehet, hogy ez nem is baj!

Beköszöntött hozzánk a kánaán - 15.

…a kánikulával együtt. Napközben ugyanúgy nem tudunk kimozdulni, ahogyan télen sem, amikor itthon baby bluesoltunk. De mennyivel másabb ez a bezártság! Van napernyőnk meg felfújhatós medencénk, de leginkább jó nagy, árnyat adó fáink, amik alá ki tudunk ücsörögni a kutyákkal együtt. Természetesen napra nem megyünk a tiltott időpontokban, de szerencsére tényleg jó sok árnyékos, hűvös hely van a kertben.

Imi és a Szörpök hihetetlen jó játszótársakká váltak. Bár be kell vallanom, hogy ilyen téren inkább Jaffa és a baba lehetne a sorozat címe, mert ők lettek országos nagy cimborák. Mondjuk ez várható volt. Szerintem Jaffának akkor jön el az aranykor, amikor három-négy gyerkőccel játszhat minden nap, ha lehet huszonnégy órában.

Hogy indul egy napunk? Finoman fogalmazok, ha az írom, hogy ébresztőórára nincs szükségünk. Van helyette más. Sajnos ezt a funkciót még nem sikerült tökéletesen „beállítanunk”, hajnali 5-fél 6 körül rendszeresen működésbe lép. Onnantól reggel van. Zoli igazi pacsirta típus, én viszont bagolykodnék. Megosztottuk a teendőket, én viszem az estét, ő a hajnalt. Úgyhogy ilyenkor ők kimennek a hálószobából és míg munkába nem kell indulni fiús reggelt tartanak. Én pedig alszom még egy kicsit… Itt is érvényesül a szokott felosztás, a köszönés után Bodza visszaalszik, Jaffa pedig a srácokkal tart mindenben. Szokásos reggeli rítusunk lett a kutyák odahívása, nem mintha kellene, jönnek ők maguktól is, de akkor is irtó vicces az ágyból kiáltozni: Bobócsi, Csacsócsi, jó reggelt!

Miután Zoli elment, kezdődik a vakációs program. Mindegy, hogy mit csinál Imi, abban részt kell venni. Jó móka a toboz hajigálás - hány szülő lenne boldog, ha lenne valaki, aki a dobálós korszakban ekkora buzgalommal hozná vissza a kétszázharmincötödszörre eldobott tárgyat - a homokozás, a pancsizás-fröcskölés, a futás a kertben - minden játékosnak kötelező a négykézlábas módszer használata - és úgy egyébként bármi, amit az Uraság kitalál. Partner mindig akad hozzá. Méghozzá lelkes.

A házunkban lakik még két kutya, mindkettőt említettem már: az idősödő labi bácsi, Herold és az ifjonc szertelenke Jack. Herold a nagy szám, aki mindent visz. Gyakran bevetjük Iminél, ha már minden kötél szakad. Még a legnagyobb krokodilkönnyek is felszáradnak, ha Heroldot meglátogatjuk a kertben. Arra még nem jöttünk rá, hogy mi okból kedveli ennyire, mert ez a nagy barátság nem igazán kétoldalú. Imi csodálva nézi Heroldot, majd Herold odajön (hozzánk, felnőttekhez), közben vigyázni kell, mert ormótlan mozgásával simán fellökné rajongóját és őszintén szólva le sem tojja Imit. A viszonzatlan érzelmek varázsa, ugyebár.

Jack a maga vehemenciájával már egész máshogy közelíti meg csemeténket. Ő a röptében puszit osztó bajnok, így, ha egyszer-egyszer túl hirtelen rohan, akkor Imi bizony elsírja magát. Na, de ilyenkor lép színre Jaffa lovag. Fogjuk a jólneveltségére, hogy nem használ erőszakos módszereket Jack távoltartására, de lehet, hogy inkább alapvetően békés (nyámnyila?) természete az igazi indok. Viszont el kell ismerni, hogy imponáló, ahogy leül ilyenkor barátja elé, háttal a gyereknek, szemben a virgonc sráccal és csak ott ül, hogy ha már valaki megapuszit kap, az ő legyen.

A nagy játékokat csak az alvások és étkezések szakítják meg. Ezekre is berögzült szokásaink vannak már. Alváskor a szabály: mindenki csöndben van, fekszik, alszik, olvas, kinek mihez van kedve, vagy mit tud megcsinálni a fentiek közül. Két alvás van napközben, egy délelőtti és egy délutáni, bevallom, én nagyon szeretem ezeket. Négygyerekes unokatesómtól tanultam, hogy használjam ki az egyre rövidebb szunyálós időszakokat arra, hogy olvasok, netalántán szundítok egyet. Milyen igaza van, később úgysem lesz ilyen. Kutyusaink a helyükön sziesztáznak, amíg az első mocorgást meg nem hallják.

Az étkezéseket azért jobban kedvelik. Egy szabályt kell betartaniuk közben: amíg Imi az etetőszékben ül, addig nekik feküdniük kell. Hogy hol, azt rájuk bízom, de feküdni kell. Ha Imi befejezte, kiveszem a székéből, elhangzik a várva-várt jöhettek parancsszó és beindul a két takarítógép. Este pedig, amikor ők esznek, akkor kisgazdájuk is jön velünk vacsorát adni nekik. Őt is nézik megbűvölve, hogy mikor vethetik rá magukat a tálakra. Természetesen ilyenkor is a jöhetsz után lehet startolni. Alig várom már, hogy ezt a szót Imi is megtanulja.

Így telnek hát a napjaink mostanság, úgy látszik a nyár mindig is a legszebb szakasza lesz az évnek. A következő hetekben még ezt is fokozzuk: Balatonra utazunk bő két hétre, két házat megtöltünk családtagokkal és barátokkal plusz még egy spániellel és megünnepeljük Imi első születésnapját. Olyan, mintha egy negédes családi film vetítését nézném, csak mindig rájövök, hogy hoppá, mi vagyunk a szereplői.

Ha végre itt a nyár... - 12.

De hol is? Ezúton nyilvánosan és azonnali hatállyal felszólítom, kedves Nyár, hogy érkezzen már meg végre! Mi itt nagyon várjuk. Köszönöm a sok e-mailt -15. van és máris tizenegyet kaptam- a kutyás-sétálós helyekről! Ha ilyen sok jön a hónap második felében, akkor talán megérne még egy fejezetet a téma. Igyekszem megkezdeni a blogot is és oda mindenképpen felkerülnek az ötletek.

Mi továbbra is pörgős hétvégéket rendezünk, jövünk-megyünk, kutyázunk-gyerekezünk. Ma például Székesfehérváron jártunk terápiás konferencián. Imit ki kellett vezetni a teremből. Na, nem azért, mert szemtelenkedett, vagy helytelenül viselkedett. Éppen csak úgy gondolta, hogy ha én beszélek, akkor neki is kell. A leghátsó sorból az elsőbe kurjongatott. Aztán talált nálam még sokkal-sokkal izgalmasabb elfoglaltságot, mégpedig a hozzá legközelebb eső terápiás kutyák személyében. Itthon csak a két kis spániel van meg persze Herold, de ő már öreg és lassú egy kilenc hónapos izgágaság számára, úgyhogy üdítőleg hatottak rá a göndör szőrű airedelek. Ennek a nagy örömnek aztán a tőle megszokott vehemenciával hangot is adott. Zoli úgy gondolta, hogy nem veszi el tőlem azt a kis időt, amikor kedvenc témámról (értelmileg akadályozottak vs kutyás terápia) fecseghetek, inkább kivitte a teremből Ficánka uraságot. A konferencia kapcsán megint csak sokat gondolkoztam arról a megfoghatatlan kötelékről, ami kutya és ember között van.

Jövő héten Balatonlellére megyünk, természetesen a Szörpökkel együtt. Ott lakik Zoli nagybátyja, szintén zenész, akarom mondani kutyás. Pityu felesége sajnos néhány évvel ezelőtt meghalt és ő egyedül maradt. Nemsokára kopogtatott a szomszédja, hogy született náluk egy alomnyi tacskó, nem kér-e egyet. Kerek-perec nemet mondott, mert addig csak nagyobb kutyájuk volt, el sem tudta képzelni, hogy egy kicsit is kutyául lehet szeretni. Hogy-hogy nem, aznap este már tacskótulajjá vált. Azóta kettesben élnek, Pityu és Szuki, akit családi és baráti körben csak úgy emleget, hogy az Élettársam. Mindenki jól járt így és már elképzelhetetlen, hogy másképp legyen.

Eszembe jutott az a régi utcánkban lakó bácsi, aki mindig az idős kutyájával sétálgatott békésen. Nem sokat beszéltünk, mert az ő kutyusának túl sok volt az enyémek spánielsége, de mindig szerettem őket nézni, ahogy ballagnak fel a hegyre, ahol aztán a miénknél jobb társaságban tudtak kikapcsolódni. A bácsi a gazdikkal beszélgetett, a kutyus a hasonló habitusú ebtársakkal szaglászott a réten. Aztán egyszer nem láttam egyiküket sem. Sejtettem, hogy mi az oka ennek. Nem telt bele azonban két hét és a bácsi egy, a régihez nagyon hasonló, de fiatal ebbel ment felfelé nagy boldogan. Akkor már nem tudtam megállni és megkérdeztem, hogy mi újság velük. Mesélte, hogy meghalt a régi kutyája, de a szentendrei menhelyről örökbefogadott egy másikat, ezt itt, ni. Rámutatott a fekete, nagytestű, állatvédők körében tök esélytelennek mondott kutyára, aki kicsit félénken, de nagyon elégedetten feszített a póráz végén. Nem is tudom, hogy melyikük volt büszkébb a másikra.

Egy befogadott kutya duplán hoz örömet. Erről kérdeztem két barátomat, mindketten Krisztik és mindketten örökbe fogadtak egy kidobott kutyát.

Vas Krisztiéknél két kutya van, befogadott kutyusok Lotti, a labrador. A két kutya mellé tavaly augusztusban érkezett egy baba is, Lívia, akiről már írtam a decemberi számban.

Már a legelső Bodza és a babában említettem, hogy ha az ember babát vár, megjelennek a mindig valamivel ijesztgetős ismerősök. Nem akarok hímsoviniszta lenni, de többnyire hölgyek személyében. Mi már csak varjú néniknek hívjuk őket. A varjú nénik biztos halálara rémülnének azon, hogy a pici lányka egy ismeretlen előéletű és egy ismert, de „veszedelmes" fajtájú kutyával fog együtt élni.

Megkérdeztem hát Krisztit, hogy milyen Livi kapcsolata a kutyákkal:

Lotti 2005-november 30.-án került hozzám a várpalotai gyepmesteri telepről. Kicsit zárkózott, de nagyon kedves kutya, Livit hazahozva bemutattuk mindkét kutyának, és rögtön elfogadták, próbálták (volna) nyalogatni. Vince angol staffordshire bulterrier, ő tenyésztőtől van. Nagyon szeretik egymást (baba és kutyák) van kutyagyűrős program minden nap, ilyenkor szabad a nyalakodása kutyáknak, Livinek pedig a "simogatás" ami egy ekkora babánál ugye csapkodás és marás, de nagyon jól viselik, csak azzal foglalkoznak ilyenkor, hogy minél többet nyalhassák. Livi minden este a kanapén felállva nézi, ahogy a kutyák vacsoráznak, imádja ezt és közben nagyokat sikkantgat.

Ma például Vince Livi mellett állt, Livi gondolt egyet, hogy ő most feláll, de ez még csak valamibe kapaszkodva megy, így hát a kutya hátába kapaszkodva húzta fel magát. Vince pedig meg se moccant, míg le nem csücsent újra Livi. Édesek voltak.

Ács Krisztiékhez pedig Speedy, a kis keverék kutyus került néhány évvel ezelőtt.

Első kutyánkat, Szuszit, az airedale terriert nagylányunk kérésére vettük 1993-ban. Így lettünk terrier klubtagok. Három évvel később fajta társat kerestünk hozzá, Cinkát."Két gyerek - két kutya". Szuszi a szuka kiskutyát gyermekeként fogadta el. Cinka sajnos tíz évesen daganatos betegségben elment az örök vadász mezőkre. Szuszi depresszióba esett, alig evett, sétálni is kedvetlenül jött.

Néhány hónap múlva zöldövezetben lakó ismerőseink jelezték, hogy találtak egy fehér, terrier típusú kiskutyát. Találkozásunkkor félelmében morgott, a kennel zugába bújt. Hazahoztuk, ám az első fürdetés után hasán fekete pöttyök maradtak, tömegével. Rohanás az állatorvoshoz, aki megállapította, hogy nem kosz, nem bolha, hanem megszámlálhatatlan kullancs. Oltás, csipeszes eltávolítás, és egy hét izgalom, hogy az élősködőket túléli-e. Ez alatt Szuszi felélénkült, az újabb kiskutyát „nevelgette", akinek élénksége miatt Speedy lett a beceneve. Speedy felpezsdítette a család mindennapjait. Az idősödő kutyánkat kizökkentette a depresszióból, valamint három évvel meghosszabbította életét.

Hónapokon keresztül szoktattuk félénksége miatt a családi, és emberi simogatáshoz, de az idegenektől mai napig is fél. Kutyatársaival jól szocializált, a szabad és sok -sok sétának köszönhetően.

Miért mondjuk azt, hogy Speedy befogadása kutya terápia oda - vissza?

Munkahelyem fogyatékkal élő gyermekeket nevelő intézmény, ahol néhány éve kutyás terápiát is alkalmazunk. Egy véletlen folytán nyáron találkozott egyik óvodás növendékünk Speedyvel. Azt kell mondanom, hogy néhány perc ismerkedés után a gyermek közeledett a kutyához, Speedy pedig elfogadta a testközelséget, a simogatást, amit csak a családtagoktól viselt el ez ideig. Az ember befogadó szeretete, simogatása számunkra a kutyaterápia oda, és a kutya elfogadó testközelsége, simogatást tűrése a fogyatékkal élő gyermek felé a vissza.

Azt hiszem, egyik történetet sem kell tovább ragoznom.

Most búcsúzom is és várom nagy szeretettel a nyarat, mellette pedig a további kutyasétáltatós és bármilyen más témájú e-maileket is!

Miből lesz a cserebogár? - 11.

Már megy is az ősrégi dal a fejemben: cserebogár, májusi cserebogár... Kövezzetek meg, de a cserebogarakat nem kedvelem, a május viszont a kedvenc hónapom. Most is -bár még április van-, ha kinézek az ablakon, akkor virágzó cseresznyefákat látok és napsütést. Pedig még kora reggel van. A fiúk és a kutyák elmentek sétálni, én meg gyorsan megírom a cikket és már indulhatunk is fogasozni. Na, nem halat enni, hanem fogassal fel a Széchenyi hegyre, ahol szuper rétek vannak, kutyásoknak, gyerekeseknek és kutyás-gyerekeseknek is melegen ajánlom.


Én pedig egy kis számadásba kezdek. Mindenféle jubileumok adódnak itt a közeljövőben főszereplőink életében. Nem véletlen a mostani cikk címe sem. Bodza április 29-én lesz öt éves.

Ilyenkor jól elérzékenyülök. Nem szeretem a kutyaszülinapokat. Olyan gyorsan követik egymást. Hogy-hogy eltelt öt év? Minden áprilisban megnézem azt a képet, ahol először megláttam őt. Így nem szabad kutyát választani, azóta is mindenkinek ezt tanácsolom. Sokszor megkérdezik ugyanis leendő terápiás gazdik, hogy választottam ki Bodzát. Biztosan arra számítanak, hogy szakszerű magyarázatba kezdek, hogy komoly kutatásokat végeztem, a legjobb vérvonalakat tanulmányoztam és két kockásfüzetnyi statisztika alapján döntöttem, hogy igen, ez a kiskutya kell nekem. Pirulva vallom be, hogy egészen másképpen történt. Ránéztem egy képre, megláttam a szélén egy kiskutyát, akinek egyik füle fekete, a másik fehér és azt mondtam, hogy Ő lesz az én kutyám. Senkit sem biztatok erre! Nekem őrült nagy szerencsém volt, hogy ez a fekete fülű fehér Bodza életem legjobb választása lett.

Természetesen ez csakis a kutyákra vonatkozik. Volt életemnek más legjobb választása is, aki robbanásszerűen csapódott be, de róla itt most nem írok. Viszont tőle elválaszthatatlan egy újabb legleg, aki ugyan még nem jubilál, de egy újabb kapcsolással máris a témába vág. 

Nem nehéz kitalálni, hogy kiről van szó, nyilván Imiről. Tavaly ilyenkor még csak a pocakomban lubickolt, de most mégis évfordulónk van. Pont egy éve jelent meg az első Bodza és a baba cikk a Nemzetközi Kutyamagazinban. Akkor úgy éreztem, hogy az a legszebb időszak az életemben. Nagyokat kirándultunk, jöttünk-mentünk a közelben és jóval távolabb is. Az idei tavasz azért jócskán rálicitál a tavalyira.

Márciusban és áprilisban Egerbe és Pécsre utaztunk egy-egy hosszú hétvégére, de volt már nyaralós cikk, ahol ajánlgattam kutyás helyeket, úgyhogy nem ismétlem önmagam. Arra gondoltam viszont, hogy egynapos programokat még nem írtam. Igyekszem olyan helyeket ajánlani, amik nem csak Budapestről megközelíthetőek, de mindenképpen ebes-babás családoknak (is) valók.


Pár bevált ötlet tehát a szép időkre: már említettem a Széchenyi hegyet, ahonnan egy árnyékos-erdős gyalogösvény vezet a Nagyrétre. Eger közeliek tehetnek egy jó kis túrát a Vöröskő forráshoz. Tegnap rendezték meg a csoportos Gerecse túrát, nem kell azonban egy évet várni a következőre, szervezetlenül is kiváló. Kisebb sétának jó szívvel ajánlom a Kopaszi gátat, meglepően zöldellő a város szélén. Szívem csücske a zsámbéki Romtemplom, aminek valami olyan hangulata van, amit itt biztosan nem tudok átadni, el kell menni és megérezni, utána pedig irány a Nyakas hegy! Érdemes rákeresni a neten a Fülemülék éjszakájára, országszerte kínál élvezetes kikapcsolódást madárbarátoknak. Ezek csak a mi személyes kedvenceink, de mindenkit arra biztatok, hogy menjen ki a szabadba, ez a legjobb időszak rá! Minden hétvégén csavargunk valamerre, még akkor is, ha éppen nem süt a nap. Mert hiába esős az idő, akkor is tavasz van!


A tavaszi -és szülés utáni- megújulás jegyében egy héten négyszer futni járunk Bodzával. Igaz, ez csak női program, nem egész családos, de addig a három srác elfoglalja magát mással. Még nem 100%-ig vagyok benne biztos, de megpróbálunk annyira felfejlődni (persze csak a rend kedvéért írom többes számban, igazából fejlődnivalóm csak nekem van) és ha sikerül, akkor elindulunk az idei Kutyás futáson. Bár erre is csak kettesben megyünk, mert a futást még hordozóban sem vállalom be Imivel. Ha viszont én futok, akkor babócánk Zolin kucorog, így Jaffa is kimarad, de ők sétálva is megtehetik a távot. Lehet, hogy így is előbb érnek a célba, mint mi.


Biztos vagyok benne, hogy az Olvasóknak is vannak jól bevált kirándulós helyei, kutyával is kipróbált szállásai, nagyon örülnék, ha elküldenék nekem e-mailben a szokásos címre: keaterapia@gmail.com, szívesen csinálnék belőle egy gyűjteményt és akár itt, akár a nemsokára induló blogunkban folyamatosan lehetne bővíteni a listát. Ha már az olvasói leveleknél tartok, gyorsan elnézést is kérek két dolog miatt. Nem felejtettem el a terápiás cikket, nemsokára megjelenik, csak a nemrég megszületett törvényi rendelet miatt rengeteg újdonság van, ezeket igyekszem összeszedni és jól érthetően közzétenni, reményeim szerint már a jövő havi számban. A másik hiányosságom pedig, hogy sokszor sokára válaszolok egy-egy e-mailre, de ígérem, hogy senkit nem fogok kihagyni! Zsuzsának külön üzenem, hogy eszméletlen jól esett a levele, még sosem kaptam ilyet (egy igazi, hamisíthatatlan rajongói levél, nem én aggatom rá ezt a címkét, hanem ezzel a címmel kaptam) ezt majd rendesen is megírom, nem csak itt, a lap soraiban, csak egy kicsit el vagyok maradva az e-mailekkel. Ennek ellenére írjatok, továbbra is várom a kérdéseket is, hogy miről szeretnétek olvasni a Bodza és a babában!


Jó sétákat és ragyogó napsütést mindenkinek!