Hamar eltelt ez a tíz nap.

Ma újra meglátogattuk a doktor bácsimat. Kiszedte a varratokat, én meg megdícsértem, hogy milyen jól műtött engem, mert már másnap tudtam labdázni és egy csöppet sem fájt, nem voltam bágyadt meg ilyesmi. Viszont sajnos kiderült valami: Lyme kóros vagyok. Egy kullancs ment belém csak egész életemben és mégis. Kaptam rá gyógyszert, remélem hamar elmúlik, bár nem nagyon értem, hogy minek kéne elmúlnai, mert nem érzem magam betegnek.

Délután kimentünk a sulira, volt egy évzáró buli: marhapörkölttel és agility versennyel. Örültem, hogy végre rohangálhatok újra a barátaimmal, mert már nem kell félteni a sebemet. Mindenki nagyon örült nekem és puszilgattak, ők is megnyugodtak, hogy ilyen simán vettem ezt a megpróbáltatást.

Éreztem, hogy ma valami nem túl jó dolog fog velem történni, mert a Gazdim egész reggel sírdogált.

Azt hittem, hogy Jaffa hiányzik neki, akit tegnap este elvitt a Bea vendégségbe néhány napra, de nem.
Reggel elmentünk a Hargitay doktor bácsihoz, ahol a legnagyobb meglepetésemre és ijedtségemre a Gazdim otthagyott!!! Jaj, de meg voltam rémülve, főleg azért, mert zokogott,a mikor elment. Most mi lesz? Örökre elbúcsúzunk? El kell utaznia? Mi történik? Nem tudom. Jött a doktor bácsi és kaptam egy szurit, amitől elálmosodtam és gyorsan el is aludtam. Álmomban a Gazdimal voltam és nem sírt, hanem boldogan ölelt. Mikor felébredtem, újra megijedtem, mert még mindig nem volt ott a Gazdim. Szerencsére volt ott egy pulóver, aminek gazdiszaga volt, arra rákucorodtam és vártam, hogy jöjjön végre értem. Néha elszundikáltam, mikor egyszer csak nyílt az ajtó, bejött egy bácsi és kivitt a váróterembe, ahol Gazdim állt könnyes szemekkel. Úgy megörültem neki!!! Szóval mégsem maradok egyedül! Beszálttunk az autóba, hiába mondtam, hogy reggel óta nem pisiltem, nem hallotta meg, ezért sajnos útközben az ölébe eresztettem, de nem szídott meg érte. Hazaértünk és az ágyba fektetett, betakargatott, kaptam gyógyszert is, hogy ne fájjon a pocim. Elmesélte, hogy ivartalanítottak, mert én egy dolgozó kutya vagyok és ezt így kell. Nem haragudtam rá, mert tudtam, hogy soha nem tenne nekem rosszat, de már nem tudtam tovább beszélgetni vele, mert újra elálmosodtam és aludtam reggelig.

Gazdimmal, az osztállyal és egy másikkal...

...Gáborokkal és Évával elutaztunk Tajóra, ahol az iskolának van egy nyaralója. Még soha nem voltam táborozni. Már akkor láttam, hogy jó muri lesz, amikor megérkeztünk, mert nagy-nagy udvara van ennek a nyaralónak. Én úgy tudom, hogy egy nyaralóban nyargalni kell, ezért szóltam a Jaffának, hogy szaladgáljunk körbe-körbe amíg az emberek kipakolnak és főzőcskéznek.

Egész héten ez volt nekünk a program: rohangásztunk, labdáztunk, játszottunk a gyerekekkel az udvaron, hihetetlenül jól éereztem ott magamat és Jaffa sem zavart már, mert rájöttem, hogy kettesben sokkal több játékot lehet játszani, mint egyedül és amikor már minden ember elfáradt, akkor is rá lehet venni őt még egy nagy hancúrra. Szóval úgy döntöttem, hogy maradhat a kis ifiúr.

Egyik reggel Árpi, aki a szakiskolás osztályba jár a reggelinél elkezdett sírni. Gazdim odahívta és leültette maga mellé. Én rögtön tudtam, hogy mit kell tennem: beleugrottam az ölébe, szorosan hozzábújtam és azt suttogtam a fülébe, hogy nekem nyugodtan elmondhatja, hogy mi bántja őt. El is mesélte nekem minden baját, vagy fél órán át ültünk így öszebújva, a végére sikerült megnyugtatnom. Nem tudom mi ebben a furcsa, azt sem, hogy az embereknek ez miért nem jutott eszébe, de valahogy mindenki törölgette a szemét.

Ma van a szülinapom!!!

Reggel a Gazdim sok puszival keltett és valamit nagy titkosan csomagolt a konyhában. Utána viszont ugyanúgy indultunk a suliba, mint bármelyik szombaton. Engedelmes csoport után viszont az osztálytársaim odagyűltek a fapadokhoz, Skarostól még egy virágot is kaptam, aminek nagyon örültem, szorgalmasan fogom locsolgatni, hogy el ne hervadjon, vagy inkább megbízom vele a Gazdimat. És akkor jött a főattrakció! Kaptam egy gyönyörű egész Trappista sajttortát! El is határoztam, hogy gyorsan bekebelezem, de sajnos meg kellett kínálnom belőle mindenkit és ráadásul egész sokan eljöttek... Az önzetlenséget egy kicsit még gyakorolnom kell, de hát egyszer van egy évben szülinapom...

Otthon kaptam még sok-sok fiomságot, de a legnagyobb ajándék elmaradt. Én egész éjjel arról álmodtam, hogy Gazdi visszaviszi a Jaffát, hogy örüljek, de itt maradt. Úgy látszik hozzá kell szoknom a jelenlétéhez.

Ma kimentünk a Top Mancsra...

... nagyon örültem, mert Jaffát otthon hagytuk és végre kettesben lehettem a Gazdival. Meglepetés ért, mert nem is volt kiképzés, hanem terápiás vizsga. Kicsit megbántódtam az elején, hogy Gazdi a vizsgában a találkozós (szerintük kutyára vonatkozó semlegességet vizsgáló) feladatot nem velem, hanem Tódorral végezte, de aztán kiderült, hogy én is szerepet kapok. Méghozzá azt, hogy újra le kell vizsgáznom. Hát a múltkor megbuktam, vagy mi??? Gazdi megnyugtatott, hogy nem buktam meg, de akkor még csak 7 hónapos voltam és úgy szabályos, hogy egy évesen újra le kell tenni a vizsgát. Szerencsére még az asztalról lepotyogó májkrémes kenyérdarabkák sem tudtak bűnbe csábítani, így sikeresen letettem a vizsgát.
Ma nem kaptam ezért semmit, de Gazdim elmesélte, hogy holnap lesz a születésnapom és akkor majd lesznek ajándékok. Ettől egy kisit görcsbe rándult a gyomrom, remélem, nem jön újabb kiskutya!