Sziasztok! Nagyon régen nem írtam már, több, mint egy éve.

Viszont sokan kérik, hogy üljek le végre a gép elé és pötyögtessem be a kalandjaimat, így hát újra mancsolok a klaviatúrán.

Mi is történt velem az utóbbi egy évben? Lett egy saját lakásom, ahová elvittem magammal a Gazdit és mit volt mit tenni, Jaffát is, ha már így hozzánk ragadt. Hogy mi van Jaffával? Ne is kérdezzétek! A Gazdi kedvéért úgy teszek, mintha szeretném, de ez persze csak álca, naná, hogy titokban mindent megteszek azért, hogy lejárassam. Szerencsére elég jó alany hozzá.

Oszkárral törvényes síkra tereltük a kapcsolatunkat és összeházasodtunk Zánkán. Esküvőnknek nagy médiavisszhangja volt, két ember videóra vette, egy manus meg fotózott egész idő alatt, sokat kattogtatta a gépét. Hiába, aki híres, az híres. Vagy csak azért történt, mert terápiás táborban voltunk és amúgy is ott voltak, akkor már megörökítették? Á, ezt csak az irigykedők gondolnák.

Sajnos a Gazdim makacs, neveletlen nőszemély. Hiába magyaráztam el neki érthetően és tagoltan, hogy i-de több ku-tya nem jön so-ha töb-bé, mégis beállított egy görccsel. Müzlinek hívják (de hülye név) és állítólag segítő kutya lesz belőle, amit én erősen kétlek észbeli képességeit látva, de mindenki más bízik benne, így kénytelen vagyok eltűrni az alapítvány kedvéért. Bár az az egy mellette szól, hogy nem marad örökre az én lakásomban, az én életemben, az én Gazdimmal és na jó, az én Jaffámmal.

Ez a nyár idáig igem mozgalmas volt számomra, legalábbis sokat mozogtam, amire a Gazdi mindig azt mondja, hogy egy spániel mozgékonyságát is nehéz kielégíteni, nemhogy kettőét és ilyenkor az égre emeli a tekintetét és megkérdi: normális vagyok én? Hát, nem de nem is ezért szeretjük. Megint elkaladoztam? Bocsi! Szóval voltunk Lillafüreden egy pasival és a kutyájával. Ez a nyaralás nagyon jól indult, mert Jaffát és Müzlit Beánál hagytuk és csakis én utaztam a Gazdimmal. Végre! De hogy folytatódott? Az első este Gazdi és a Pasi sátraztak. Nem is gondoltam, hogy ebből baj lesz, mert én már sokszor aludtam sátorban és nem félek. De! Mikor leszállt az este engem és a másik kutyát bezártak az autóba és külön kellett aludnunk! Jó, másnap beköltöztünk egy hotelbe, ahol kifejezetten kedvesek voltak velem az emberek. De! Nem mehettem fel az ágyra, a földön kellett aludnom! Micsoda megaláztatás! Azért valahogy elviseltem, mert a Pasi lopott nekünk  a vacsorából brokkolis csirkemellet.

Utána Top Mancs tábroban voltunk Dombrádon. Szép hely, jó kis tiszai fürdőzések, sok ismerős ember állt a mérleg nyelvén a sok kutyával szemben, akikkel együtt kellett lennem, de végülis kibírható volt. Jaffa, Müzli, Gazdi nagyon élvezték, de nekik nem nehéz a kedvükben járni, butyután örülnek mindennek.

Voltunk családostul Balatonszabadi-Sóstón, itt szuper volt, mert eljött velünk Mácsi, Zea, Cili, Tomi és Nagyapó is, aki Zea mellett a kedvencem a családból.

Végül Zánkán nyaraltunk a csalogányos gyerekekkel. Ez volt az igazi élvezet számomra! Végre gyerekek! Már kezdett elvonásom lenni, olyan hosszú ez a nyári szünet (a Gazdi szerint rövid, de neki krónikus iskolaundora van), mikor végre újra a gyerekek közé vethettem magam. Nem is sokat láttak a felnőttek, mert én alig foglalkoztam velük valamit. Mindig mondom is, hogy a kölkökkel sokkal vidámabb az élet, mint  a savanyú felnőtt populációval.

Most itthon vagyunk, de állítóla a jövő héten megyünk Nagyapóval és az udvarlójával (vagy a Nagyapó udvarol neki? szóval azzal a nénivel, na) Ábrahámhegyre és utána valami meglepetés vár rám a nyár végén. Remélem, hogy nem jön még egy kutya!

Ígérem, hamar jelentkezem s tudósítok róla, hogy mi is volt az!