Most csak röviden írok, mert fáradt vagyok.

Délelőtt suliban voltunk, tanultam is sok mindent és jó sokáig maradtunk, mert Gazdim nekiállt beszélgetni. Mondjuk nem volt baj, mert addig én eljátszadoztam a Mollyval, aki egy ír szetter lány. Jó arc, de mindig becsap a labdával. Úgy tesz, mintha odaadná, de az utolsó pillanatban elszalad vele...

Így kell átszaladni az agility kukacon a gazdimhoz..

Jókat játszottunk, ilyen szépek vagyunk együtt.

Utána pedig nagyon elálmosodtam..

Ma lettem fél éves!

Gazdim meg is köszöntött, meg a kutyasuliban is a barátaim. Nagyon szeretek ám a kutyasuliba járni, a buszról leszállva szinte repülök odáig. Ma is ügyes voltam a Gazdim szerint, jó sok jutalomfalatot kaptam. Lehet, hogy emiatt szeretek annyira odajárni? Ma ezeket a feladatokat csináltuk: ülésben, majd fekvésben helyben maradás, akadályugrás, ételmegtagadás, kutya kerülgetés szlalomban és a kör közepén, rongyozás. Ja, meg megnézték, hogy mit szólok ahhoz, ha kinyitnak mellettem egy esernyőt. Mit szólnék? A Gazdim úgyis megvéd, ha valami baj van.

Egyre bátrabb vagyok az elengedésnél is, ma például Freddy barátommal, aki egy golden és Indivel, aki egy beagle nagyot hancúroztam. Azt viszont tudom, ha rohangálás közben azt hallom, hogy Bodza, akkor minél gyorsabban oda kell szaladnom a Gazdimhoz. (Mert akkor kapok jutalmat. :)

Mára ennyi, mert ki kell pihennem magam, holnap is lesz suli...

Ma nem volt túl jófej a Gazdim...

Amikor felkeltünk azt mondta, hogy egész nap csavarogni fogunk kettesben, ennek nagyon megörültem. Azt viszont nem mondta (szerinte nem hallottam), hogy a nagy csavargás közben elmegyünk a Hargitay doktor bácsihoz is. Pedig ott voltunk. Ez idáig egyáltalán nem lett volna baj, mert én szeretem őt, de nem csak látogatóba mentünk, hanem még belém is döfött egy nagy tűt kombinált és veszettségi oltást lőve belém. Én persze úgy tettem, mintha meg sem éreztem volna, de igenis fájt! 

Utána viszont tényleg jó napom volt, mert voltunk egy nagy irodaházban a Beánál, aki a Gazdim egyik barátnője és ott mindenki értem rajongott, itt kinyomtattunk egy csomó papírt. Aztán a könyvkötőhöz mentünk, ott bekötötték a sok papírt és ráírták, hogy Szakdolgozat. Nem tudom, miért nem azt írták rá, hogy Bodza, ha úgyis arról szól, hogy én mi mindent fogok dolgozni a Gazdim munkahelyén a gyerekekkel.

Végül meglátogattuk Gazdim Apukáját, akinél odapisiltem a földre. A Gazdim először nagyon csodálkozott, utána meg jól megszidott. Igaz, már két hónapja nem csináltam ilyesmit, de most ki akartam próbálni, hogy hátha már nincs tilalom alatt. Most megtudtam, hogy ezt a tilalmat soha nem oldják fel. Pedig a Gazdim sem az utcán végzi a dolgát...

Ja, mostanában rosszalkodom is. Mégpedig úgy, hogy a Mézi cicát szekálom. Ráugatok, vagy rámorgok, ha kaja közben zavar, de akkor is, ha a Gazdim közelébe megy. Jó lenne, ha megértené, hogy ez a két dolog számára tabu ezentúl. Gazdim meg leszid ilyenkor, szóval még nem döntöttem el, hogy rendszert csinálok-e ebből. 

Most viszont le kell pihennem, mert az oltástól valahogy levertnek érzem magam. Sziasztok!

Sziasztok!

Bodza vagyok, egy blauschimmel angol cocker spániel lányka. A Mesztegnyei kennelben születtem, 2005. április 29-én. Anyukám Piff-Paff Gina, apukám Bár Dunai Zorán. Nyolcan vagyunk testvérek, de már rég nem láttam a nővéreimet és a  bátyáimat. Ez azért van így, mert június 20-án a Gazdi lejött értem a Pótmamihoz és a Pótpapihoz (Gazdi nem értem, hogy miért nem így hívja őket?), berakott egy nagy piros autóba és felhozott Budapestre. Én rögtön annyira megszerettem őt, hogy egész úton vidáman nézelődtem, vagy szundiztam egy kicsit, otthon is nagyon jókedvű voltam, csak kiderült, hogy Gazdinak van egy cicája is, a Mézi, aki nem volt tőlem elragadtatva, de azért szerencsére nem bántott, pedig csúnya nagy karmai vannak. Dehát ez már régen volt és azóta barátok lettünk!

Hála Istennek a Gazdim gyógypedagógus és ezért egész nyáron együtt voltunk, egy percre sem váltunk el egymástól. Így hát sok helyen jártam: voltam csavarogni Budapest minden kerületében, a Velencei tónál az EFOTT-on, a Szigeten, Varsányban, Szigligeten és Balatonon is. Nekem ez nagyon jó volt és akkor még többnyire a táskában cipelt a Gazdi. Sajnos erről már leszokott.

Azután egy csúnya dolog történt: egyszer csak a Gazdi kezdett eltünedezni itthonról. Azt mondta, hogy elkezdődött az iskola és tanítania kell. Én biztos voltam benne, hogy egy másik kutyához járkál, de végül bebizonyosodott, hogy tényleg dolgozni megy. Ráadásul egy héten ötször!!! Kezdek már beletörődni ebbe. Főleg azért, mert megbeszéltük, hogy együtt fogunk dolgozni. Állítólag egy kutya jó hatással van a gyerekekre és ezért én terápiás kutya leszek. Erről olvashattok az Állatasszisztált terápia modulban. Sajnos ahhoz, hogy én is dolgozhassak egy csomó mindent kell tanulnom és még vizsgáznom is muszáj lesz. Így hát október elején elkezdtünk suliba járni, mégpedig a Top Mancs Kutyaiskolába. Meg konferencián is voltunk Szombathelyen. Szerintem szuper dolog ez a sulizás. Igaz, az első néhány alkalommal nem igazán mertem elmenni a Gazdi mellől, mert féltem a nagyoktól, de már kezdek egyre bátrabb lenni. A Márta meg, aki a tanárom úgy veszem észre, hogy eléggé odavan értem, de az az igazság, hogy én is megkedveltem és ha elengedésnél elbújik a Gazdi, akkor odaülök a Márta mögé és arra kérem, hogy vegyen fel. De ezt a kérésemet még sose értette meg, mindig csak azt mondja, hogy menjek játszani a többiekkel. De ha egyszer én jobban szeretem, ha kényeztetnek?

Hát ennyit írnék most bemutatkozásul, de megígérem, hogy naplót fogok vezetni az életemről.
Örülök, hogy meglátogattatok, gyertek máskor is!

Hamar eltelt ez a tíz nap.

Ma újra meglátogattuk a doktor bácsimat. Kiszedte a varratokat, én meg megdícsértem, hogy milyen jól műtött engem, mert már másnap tudtam labdázni és egy csöppet sem fájt, nem voltam bágyadt meg ilyesmi. Viszont sajnos kiderült valami: Lyme kóros vagyok. Egy kullancs ment belém csak egész életemben és mégis. Kaptam rá gyógyszert, remélem hamar elmúlik, bár nem nagyon értem, hogy minek kéne elmúlnai, mert nem érzem magam betegnek.

Délután kimentünk a sulira, volt egy évzáró buli: marhapörkölttel és agility versennyel. Örültem, hogy végre rohangálhatok újra a barátaimmal, mert már nem kell félteni a sebemet. Mindenki nagyon örült nekem és puszilgattak, ők is megnyugodtak, hogy ilyen simán vettem ezt a megpróbáltatást.

Éreztem, hogy ma valami nem túl jó dolog fog velem történni, mert a Gazdim egész reggel sírdogált.

Azt hittem, hogy Jaffa hiányzik neki, akit tegnap este elvitt a Bea vendégségbe néhány napra, de nem.
Reggel elmentünk a Hargitay doktor bácsihoz, ahol a legnagyobb meglepetésemre és ijedtségemre a Gazdim otthagyott!!! Jaj, de meg voltam rémülve, főleg azért, mert zokogott,a mikor elment. Most mi lesz? Örökre elbúcsúzunk? El kell utaznia? Mi történik? Nem tudom. Jött a doktor bácsi és kaptam egy szurit, amitől elálmosodtam és gyorsan el is aludtam. Álmomban a Gazdimal voltam és nem sírt, hanem boldogan ölelt. Mikor felébredtem, újra megijedtem, mert még mindig nem volt ott a Gazdim. Szerencsére volt ott egy pulóver, aminek gazdiszaga volt, arra rákucorodtam és vártam, hogy jöjjön végre értem. Néha elszundikáltam, mikor egyszer csak nyílt az ajtó, bejött egy bácsi és kivitt a váróterembe, ahol Gazdim állt könnyes szemekkel. Úgy megörültem neki!!! Szóval mégsem maradok egyedül! Beszálttunk az autóba, hiába mondtam, hogy reggel óta nem pisiltem, nem hallotta meg, ezért sajnos útközben az ölébe eresztettem, de nem szídott meg érte. Hazaértünk és az ágyba fektetett, betakargatott, kaptam gyógyszert is, hogy ne fájjon a pocim. Elmesélte, hogy ivartalanítottak, mert én egy dolgozó kutya vagyok és ezt így kell. Nem haragudtam rá, mert tudtam, hogy soha nem tenne nekem rosszat, de már nem tudtam tovább beszélgetni vele, mert újra elálmosodtam és aludtam reggelig.

Gazdimmal, az osztállyal és egy másikkal...

...Gáborokkal és Évával elutaztunk Tajóra, ahol az iskolának van egy nyaralója. Még soha nem voltam táborozni. Már akkor láttam, hogy jó muri lesz, amikor megérkeztünk, mert nagy-nagy udvara van ennek a nyaralónak. Én úgy tudom, hogy egy nyaralóban nyargalni kell, ezért szóltam a Jaffának, hogy szaladgáljunk körbe-körbe amíg az emberek kipakolnak és főzőcskéznek.

Egész héten ez volt nekünk a program: rohangásztunk, labdáztunk, játszottunk a gyerekekkel az udvaron, hihetetlenül jól éereztem ott magamat és Jaffa sem zavart már, mert rájöttem, hogy kettesben sokkal több játékot lehet játszani, mint egyedül és amikor már minden ember elfáradt, akkor is rá lehet venni őt még egy nagy hancúrra. Szóval úgy döntöttem, hogy maradhat a kis ifiúr.

Egyik reggel Árpi, aki a szakiskolás osztályba jár a reggelinél elkezdett sírni. Gazdim odahívta és leültette maga mellé. Én rögtön tudtam, hogy mit kell tennem: beleugrottam az ölébe, szorosan hozzábújtam és azt suttogtam a fülébe, hogy nekem nyugodtan elmondhatja, hogy mi bántja őt. El is mesélte nekem minden baját, vagy fél órán át ültünk így öszebújva, a végére sikerült megnyugtatnom. Nem tudom mi ebben a furcsa, azt sem, hogy az embereknek ez miért nem jutott eszébe, de valahogy mindenki törölgette a szemét.